Örök SzövetségMinta

Örök Szövetség

10. NAP A(Z) 28-BÓL/-BŐL

Olvasd el: 2 Mózes 31:12–17; Márk 2:23–3:6

IMÁK: Márk 2:27–28

„Végül ezt mondta: »A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is. «”

A szombat gondolata már az idők kezdete óta jelen van: az Úr hat napon keresztül végezte teremtő munkáját, majd megpihent. Isten a szombat gyakorlását a Sinai-hegyi törvény részévé tette, és arra kérte Mózest, hogy beszéljen az embereknek a szombat megtartásának fontosságáról. Amikor Jézus eljött, addigra a vallási vezetők már számos szigorú törvényt alkottak a szombattal kapcsolatban: olyanokat, amelyek eredetileg nem Istentől származtak. Jézus azonban emlékeztette tanítványait, hogy bár a szombat nem elavult, nem szabad, hogy teher legyen, mivel eredtileg arra tervezték, hogy a javunkat szolgálja.

A héten egy pihenőnapot tartva követjük Isten példáját testünknek és elménknek időt biztosítva a pihenésre, hogy aztán újult erővel folytassuk azt, amire Ő hívott el minket. Ez a szövetség arra a napra utal, amikor belépünk az örök szombati pihenésbe, ahol a szombatnak nem lesz vége. Megpihenünk a gonosz és a bűn, az aggodalom és a gond, a nehézségek és a bánat terhétől. Akkor találunk örök nyugalmat, amikor Istennel lakunk majd az Ő városában, és ez dicsőséges lesz.

Uram, te teremtettél minket, és tudod, hogyan működünk a legjobban. Testünknek és elménknek pihenésre van szüksége, ezért adtad nekünk a szombatot. Segíts szeretnünk ezt a napot, hogy Rád figyelhessünk, családunkkal legyünk és pihentessük a testünket, hogy később folytathassuk azokat a jó cselekedeteket, amelyekre elhívtál. Segíts emlékezni, hogy itt a földön tartott kis szombatnapjaink egy sokkal nagyobb szombatra utalnak, amelyet akkor tapasztalhatunk majd meg, amikor színről színre láthatunk Téged. Ámen.

Nap 9Nap 11

A tervről

Örök Szövetség

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.

More

https://lovegodgreatly.com/hungarian/