Örök SzövetségMinta

Örök Szövetség

4. NAP A(Z) 28-BÓL/-BŐL

Olvasd el: 1 Mózes 15:7–21, Zsidók 11:8–10

IMÁK: Zsidók 11:9–10

„Miután odaért, ugyancsak a hite által lakott azon a megígért földön, de csak úgy, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette. Azért vándorolt, mert hittel várta azt a várost, amelynek alapja szilárd, és amelyet maga Isten tervezett és épített.”

Az Ószövetségben minden Jézus eljövetelére mutat, és arra, hogy Ő megmenti népét a bűneiktől. Mióta a bűn megjelent, a világ egyfajta advent korszakát élte várva a megígért Messiást. Isten a kezdetektől fogva körültekintően és következetesen hozott mozgásba eseményeket és embereket azért, hogy előkészítse a Messiás érkezését.

Isten azt mondta Abrámnak, hogy nagy nép atyjává teszi. Ennek a népnek pedig szüksége volt egy földre, amit Isten szintén megígért Abrámnak. Isten azt ígérte, hogy saját földet ad neki és utódainak. Hogy megmutassa, milyen komolyan gondolja, Isten arra kérte Abrámot, vágjon ketté különféle áldozati állatokat, és terítse ki őket egymás mellé. Isten végigsétált a darabok között, mintegy jeleként annak a szövetségnek, amelyet Abrámmal kötött, és így szólt: „Ha nem tartom meg az ígéretemet, járjak én is úgy, mint ezek az állatok!”

Tudjuk, hogy Isten nem szegi meg az ígéretét. Szava megtörhetetlen, mint a vas. Hozzon ez nekünk vigasztalást ebbe a betöltetlen ígéretekkel teli világba: mindegy mi történik, Isten Szava mindig igaz.

Uram, segíts, hogy vigaszt és békét leljek a Te rendíthetetlen Szavadban. Te csak igazat szólsz, megteszed, amit mondasz és beteljesíted a fogadott ígéreteidet. Szereteted felénk felfoghatatlan. Ámen.

Nap 3Nap 5

A tervről

Örök Szövetség

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.

More

https://lovegodgreatly.com/hungarian/