Kezdetben - 1 Mózes 1-11.Minta
Olvasd el: 1 Mózes 1:9-13; Jób 38:8–11
IMÁK: 1 Mózes 1:9–10
„Azután ismét parancsolt Isten: ››Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!‹‹ – és úgy is lett. Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.”
A harmadik napon formálta meg Isten a szárazföldet. Az 1 Mózes 1:1-ből megtudjuk, hogy kezdetben a Földet teljesen víz borította, melyet Isten elsőként szétválasztott, így keletkezett a tenger és az égbolt. Isten a vizek egy részét az égbe, másik részét a földre helyezte.
A harmadik napon az összefüggő vízterület megtört tengerekké, és kialakultak a szárazföldi részek. Isten határt szabott a vizeknek, megszabta, hogy hol folyhatnak át és hol gyűlhetnek össze. A hullámoknak is gátat szabott, így jött létre a szárazföld.
A bibliai időkben, még az első században is, a tengert a sötétség birodalmának tartották. Nem volt olyan felszerelésük, mint amilyen ma a rendelkezésünkre áll, és átkelni a vízen számukra nehéz, sokszor halálos kimenetelű feladat volt. Hiszen akkor még olyan nagy lények is éltek, melyek egészben le tudtak nyelni egy embert (Jónás 1:7)! Így már jobban megérthetjük, miért rettegtek annyira Jézus tanítványai, amikor a Galileai-tengeren viharba kerültek. A tengerek kiismerhetetlen, ijesztő helyek voltak, és sokak hullámsírjává váltak.
Isten mégis kijelentette, hogy a tengerek jók. Céllal alkotta meg őket, csakúgy, ahogy céllal teremtette az eget és a természeti erőket, valamint a szárazföldet annak növényvilágával és gyümölcseivel.
Csábító lehet félelemmel tekinteni életünk „tengereire”: a próbákra, a kísértésekre, a nehézségekre és a fájdalomra. Nem tudjuk, végül hogyan alakulnak majd a dolgaink. Sok minden van, amit nem tudunk irányítani, és könnyen elfeledkezünk Isten gondoskodásáról és előrelátásáról, amikor elönt minket a félelem. De csakúgy, ahogyan Isten a tengereket is okkal teremtette, úgy életünk minden körülményével is célja van. Isten nem hagyott el minket, még mindig Ő irányít!
Ő szab határt a hullámoknak, Ő gondoskodik életünk legapróbb részleteiről is.
Mennyei Atyám, Te uralsz minden teremtményt, és Te szabsz határt minden egyes hullámnak. Céllal teremtetted a tengert, ahogyan mindennel célod van, ami az életemben történik. Adj nekem türelmet, hogy várni tudjak a Te időzítésedre és tervedre akkor is, amikor félek vagy bizonytalan vagyok. Hiszem, hogy Te velem vagy. Ámen.
A tervről
A Kezdetben egy 6 hetes Bibliatanulmány, amely az 1 Mózes 1–11. fejezeteit veszi végig. Szó lesz a teremtéstörténetről, az emberiség eredetéről, a bűn világra gyakorolt hatásáról, a megváltás ígéretéről, az özönvíz okairól, és arról, hogyan kötött Isten szövetséget az emberiséggel. Ahogy tanulmányozzuk, miként teremtette Isten a világot és hogyan beszélt kezdetben az emberekkel, nagyon sokat megláthatunk abból is, hogyan működik Ő a személyes életünkben és a világban ma is.
More
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szerelem Istennek Nagy Magyarországnak, hogy elkészítette ezt a tervet. További információért látogasson el ide: https://lovegodgreatly.com/hungarian/