Istenem, mi lesz velem?Minta

Amíg várakozok 

Amíg várakozol, addig emlékezz arra, hogy a Magasságos Isten gyermekeként minden időszak a te időszakod. Helytelen és mérgező az az elképzelés, hogy egy idő csak akkor a mi időszakunk, amikor szerintünk haladnak a dolgok. 

Amikor Dávid a nyáját gondozta, az még attól az ő „ideje” volt, és amikor Józsefet bebörtönözték egy olyan bűncselekményért, amit el sem követett, attól az még az ő „ideje” volt. 

Amíg várakozunk, meg fogja próbálni Istenbe vetett hitünket az, amit fizikailag látunk, mert nem mindig lesz kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy hiszünk abban, amit Ő meg fog tenni. Ezekben az időkben emlékezzünk meg arról, hogy hitből és nem látásból élünk. Istenbe vetett hitünk alapján hozzuk meg a döntéseinket, nem pedig a jelenlegi helyzetünk korlátozottságai alapján. Amint várakozunk, megtanuljuk azt, hogy hogyan vessük alá Istennek az akaratunkat – az ütemtervünket, mely alapján szerintünk a dolgoknak történnie kellene – és céljainkat. A lehető legbiztonságosabb az, ha az Ő kezében vagyunk, mert csak Neki van arra adottsága, hogy a mában, a holnapban és a következő évben is éljen. 

A várakozás felfedi azt, hogy mit és kit imádunk. Felfedi mélyen gyökerező félelmeinket és még a rejtett nyugtalan hiedelmeinket is. Amikor az izraeliták a megígért földre várakoztak, akkor azonnali jutalmat üldöztek, mert azt értékelték. A várakozás és a hosszadalmas vándorlás helyett vissza akartak menni a szolgaságba, mert a szívükben más isteneket imádtak. 

A várakozás sosem veszendő kárba. Az Isten nem tartotta vissza az ígéretét az izraelitáktól – előkészítette számukra azt. Amikor elégedetlen vagy az adott helyzetedben, kihez fordulsz? Az erre a kérdésre adott válaszod sokat elárul a szívedről. 

Amíg várakozunk, Isten készít minket mindarra, ami előttünk áll. Isten minden nap beszél hozzánk, de ha a jövőre összpontosítunk és figyelmen kívül hagyjuk azt, aki vezet bennünket, akkor nem fogjuk meghallani Őt. Ezért az idő elmúlik, de mi ugyanolyan feszültek és tanácstalanok maradunk, mint a kezdetekkor voltunk, mert nem kaptunk semmilyen iránymutatást attól az Egytől, akit mi állítólagosan szolgálunk.