Jézus a mindenünk - Zsidókhoz írt levélMinta

Csütörtök

Olvasd el: Zsidók 5:1–10; Máté 26:36–46

IMÁK: Zsidók 5:7–8; Máté 26:39

Amikor Jézus testben élt itt a Földön, hangos kiáltásokkal, könnyhullatással imádkozott, sőt könyörgött az Atya-Istenhez, aki képes őt megszabadítani a halál hatalmából. Jézus tisztelettel és valódi istenfélelemmel közeledett az Atyához, aki teljesítette a kérését. Bár Jézus mindig is Isten Fia volt, mégis azok által tanulta meg a hitből fakadó engedelmességet, amiket elszenvedett.

Majd kissé előrement, arccal a földre borult, és imádkozni kezdett: „Atyám! Ha lehetséges, ne kelljen kiinnom ezt a poharat! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

Ha Jézus is imádkozott és kéréseivel Istenhez fordult, akkor nekünk is feltétlenül ugyanezt kell tennünk. Jézus arra kérte Istent, hogy mentse meg Őt a haláltól, de azt is tudta, hogy Isten akarata és terve még Nála is hatalmasabb.

Jézus nem volt félénk a kéréseit illetően. Tudta, hogy az emberiséget csak úgy lehet megmenteni Isten haragjától, ha magára veszi a világ bűneit és vállalja Isten ítéletét. Jézus nem félt a fizikai haláltól (bár valószínűleg nem is várta), ehelyett attól tartott, hogy szembe kell néznie Isten bűn miatt érzett haragjával. Jézus az egyetlen ember, aki teljes mértékben megérti Isten szentségét és egyben az egyetlen, aki képes felfogni annak a teljes mértékét, mekkora súllyal nehezedik a bűn az Istennel való kapcsolatunkra.

Noha ezek a részek teológiai szempontból sűrűek és nehezen érthetőek, megnyugtathat a tudat, hogy Jézus véghezvitte Isten tervét, és vállalta értünk a halált. Még szenvedése során is irántunk tanúsított szeretetének és Isten iránti odaadásának eredménye a megváltás

Úr Jézus, soha nem fogom megérteni, mi mindenen mentél keresztül értem. Dicsérlek, és köszönöm az Atya iránti engedelmességedet és alázatodat. Segíts, hogy ma egy kicsit jobban megértsem áldozatod mélységét. Ámen.