Mélyen gyökerező életMinta
![The Deeply Formed Life](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F21803%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
„Rasszok közti megbékélés”
Úgy tűnik, a rasszizmusból fakadó problémák soha nem érnek véget. Akár a tévében, akár a környezetünkben látjuk ezeket a dolgokat, sokszor elkeserítenek bennünket azok a pusztító gondolatok és gyakorlatok, amelyek – van, hogy igen feltűnő módon – bőrszín alapján sorolják hierarchiába az embereket.
Ám van segítségünk.
Az evangéliumok középpontjában mindenek Jézus általi „megbékéltetése” áll. Jézus halálával és feltámadásával a világ a megújulás röppályájára lépett, de Isten kegyesen arra hív bennünket, hogy mi is dolgozzunk a megújult jövőért. Ez a munka azonban nem egyéni; a Szentlélek ereje által, egy családként kell az erőinket egyesítenünk.
Vegyünk például két tanítványt, akit Jézus elhívott: Mátét és a zélóta Simont (lásd: Máté 10:3–4). Máté a kormánynak dolgozott, Simon pedig gyűlölte a kormányt. Máté vámszedő volt, Simon pedig vámellenző. Máté bevételt gyűjtött a rómaiaknak, Simon pedig a rómaiak ellen lázadt. Máté gazdag volt, Simon pedig munkásosztálybeli. Máté abból élt, hogy kihasználta a Simonhoz hasonló embereket, Simon pedig arra érzett késztetést, hogy levadássza a Mátéhoz hasonlókat.
A különbségek ellenére Máté és Simon képes volt együttműködni. Ám ez lemondással is járt a részükről. Máténak le kellett állnia a Simonhoz hasonló emberek kizsákmányolásával, Simonnak pedig a forradalom egy másik útját kellett elfogadnia. Ez a lényege annak a családnak, amelyet Jézus alapított. A megbékélés soha nem jön ingyen, és Krisztusban a minket elválasztó falaknak le kell omlaniuk az Ő nevében.
A tizenkettő mellett Jézusnak női tanítványai is voltak. Ráadásul az Úr azt a feladatot adta a tanítványainak, hogy nem-zsidóknak is hirdessék az evangéliumot. A Szentlélek arra vezette az egyházat, hogy meglássa, miként formálódik Jézus elképzelése valósággá – olyan családdá, amelynek nem etnikai vagy nemi hovatartozás az alapja, hanem az Ő halála és feltámadása.
„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Galata 3:28)
Vizsgáld meg a szívedet, hogy van-e részed a rasszon alapuló széthúzásban, valld és bánd meg a bűneidet, és kérd Isten megbocsátását!
A tervről
![The Deeply Formed Life](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F21803%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Rich Villodas New York-i lelkipásztor szerint a mélyen gyökerező, többrétegű életet az integráció, a kereszteződés, az összefonódás és az együvé tartozás jellemzi. Az életnek ez a formája arra hív bennünket, hogy olyan emberekké váljunk, akik imádságban kötik az életüket Istenhez, akik a megbékélést keresik, akik az igazságért munkálkodnak, akik egészséges belső életet élnek, és akik a testüket és a szexualitásukat olyan adománynak tekintik, amellyel jól kell sáfárkodni.
More
Kapcsolódó tervek
![Himnusz:Kegyelem az életedben](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F53809%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Himnusz:Kegyelem az életedben
![Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F51831%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni
![„Bizony hamar eljövök!”](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55079%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
„Bizony hamar eljövök!”
![Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimat](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F50414%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimat
![Az „Imádkozom Érte”](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F49382%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Az „Imádkozom Érte”
![Szilárd alap](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F54189%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Szilárd alap
![Győzelem a próbákban - Péter első és második levele](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F49349%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Győzelem a próbákban - Péter első és második levele
![Fedezze Fel Az Epikus Jeruzsálemi Templomot](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F49355%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Fedezze Fel Az Epikus Jeruzsálemi Templomot
![Lépj túl csalódottságodon!](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F49059%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Lépj túl csalódottságodon!
![A feszültségtől Jézus békességéig](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F46258%2F320x180.jpg&w=640&q=75)