Erőt kaptunk - Egykor és most Minta
Olvasd el!: ApCsel 7:1–53; Zsoltárok 146:6
IMÁK: ApCsel 7:48–50; Zsoltárok 146:6
„De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta is mondja: „Azt mondja az Örökkévaló: A Menny a trónom, és a Földön pihen lábam. Miféle házat építhetnétek nekem, milyen helyet, ahol megpihenjek? Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?”
„Mert az Örökkévaló teremtette a Mennyet, a Földet, a tengert, és mindent, ami bennük él. Hűségesen megőrzi ő, akik benne bíznak!”
Miután Istvánt elfogták, a jeruzsálemi tanács elé vitték. István Krisztus evangéliumát Izráel népének történetén keresztül mondta el. Bizonyságtétele világgá kürtölte, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a megígért Messiás, az Egyetlen, aki elveszi a világ bűneit.
Üzenetének végén István kijelentette, hogy a Magasságos Isten nem zárható be egy templomba. A korabeli zsidó rituálék és a zsidók mindennapos tevékenységei arra a hitre épültek, hogy Isten azért marad velük, mert van egy templomuk. István idézte Ézsaiás hatvanhatodik fejezetét, amikor is Isten kinyilatkoztatja, hogy Ő nem lakhat ember által készített épületben, mert Ő maga teremtett mindent.
István bizonyságtétele kiemelte Krisztus isteni mivoltát. Krisztus megtestesülése (vagyis a tény, hogy Isten emberré lett) megszünteti a templom szükségességét. Isten ugyanis többé nem a jeruzsálemi templomban lakik, hanem az emberek szívében. Amikor hitünket Krisztusba vetjük, és a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, akkor Isten jelenléte mindörökre elérhetővé válik számunkra.
Édesatyám, dicsérlek téged, hogy elküldted a Szent Szellemet, hogy bennem lakjon. Szent Szellemed erőt ad nekem minden nap, hogy kövessem parancsaidat, szeressek másokat és hirdessem Nevedet. Segíts, hogy minden nap figyeljek Rád. Ámen.
A tervről
Az „Erőt kaptunk: Egykor és most” az Apostolok cselekedeteinek egy mélyreható tanulmánya. Reméljük, hogy a korai egyház és az evangélium terjedésének tanulmányozása során bátorítást és erőt nyersz te is ahhoz, hogy folytasd az evangélium üzenetének terjesztését a környezetedben. Isten erőt adott a korai hívőknek, hogy minden egyes nap hirdetni tudják az evangélium üzenetét, és ma is ugyanezt az erőt adja nekünk. Ez az olvasóterv egy „Szeresd Nagyon Istent” bibliatanulmány.
More
Szeretnénk köszönetet mondani a Love God Nagyon Magyarországnak ennek a tervnek a megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://lovegodgreatly.com/hungarian/