Félelem elleni vakcina 9. RészMinta

A FÉLELEM LEBÉNÍT, A HIT TETTEKRE SARKALL!

Az embereket igen könnyen lebénítja a félelem. Ha valaki kórosan aggódik vagy retteg valami konkrét dologtól, akkor mindent megtesz azért, hogy elkerüljön minden olyan élethelyzetet, ami újra felkeltheti benne ezt az érzést. Ha téged leural az aggodalom, akkor semmi olyasmit nem fogsz tenni, amiről azt hiszed, hogy az aggodalmaidat csak növelni fogja. Például, vannak, akik annyira félnek a kudarctól, hogy inkább egy lépést sem tesznek a siker felé, mert úgy ítélik meg, hogy túl kockázatos. Pedig a valódi kudarc az, hogy nem ismerik fel: ha soha nem próbálkoznak, soha nem is teremtik meg annak a lehetőségét, hogy sikerüljön nekik.

Egyik nap kimentem apámmal a lőtérre. Éppen vadásztúrára készült, és indulás előtt segíteni akartam neki "belőni" a vadászpuskát, amelyet ajándékba vettem neki. Keresztülnéztünk az irányzékon, amelyet ráerősítettünk, majd céloztunk és lőttünk, tudva azt, hogy szinte biztosan elhibáztuk a célkeresztet. Azonban a célra tüzelve láthattuk, hogyan állítsunk az irányzékon. Csak akkor végezhettük el a szükséges igazításokat, amikor láttuk, hogyan tévesztettük el a célt. Úgy gondolom, ez az életre is jellemző. Általában többet tanulunk a hibáinkból, mint a sikereinkből. Ám ha nem tüzelsz, sohasem tévesztesz célt, ha pedig nem lősz mellé, nem is végezheted el az ahhoz szükséges korrekciókat, hogy a célkereszt közepébe találj.

Amikor elkezdek egy új projektet vagy belevágok egy kezdeményezésbe, soha nem úgy tekintek a kezdeti tervre, mintha a végső tervezet lenne. Úgy vetem bele magam, hogy tudom: menet közben tanulni fogok. Ez azt jelenti, hogy nem bénít meg a kudarctól való félelem; inkább már előre arra számítok, hogy meg fogom tanulni, mit nem szabad tennem. A kezdeti tervemre úgy nézek, mint valami kalibrálatlan gépre, sok programkapcsolóval, amelyek mind az adott projekt részeként szereplő különböző változók. Mihelyt a gép üzemelni kezd, meglátom, hogy mi működik, és mi nem. Szorgalmasan gyűjtöm a visszajelzéseket, aztán elegendő mennyiségű visszajelzés alapján elkezdem beállítani a kapcsolókat.

Még abban az esetben is, ha úgy érzem, minden olajozottan működik, gyakran hátra lépek, és elemzem a folyamatot. Ha valami jól működik, megpróbálom hasznosítani. Ami nem működik jól, azt beállítom, vagy mindenestől kipucolom a rendszerből. Egy folyamatos, soha véget nem érő dinamikus fejlődés ez. Igazi előrehaladás ezzel a folyamattal érhető el, de amíg akcióba nem lépsz, minden terved és stratégiád csupán kipróbálatlan elmélet.

Miután mindezt elmondtam, hadd tegyem világossá: a cselekvés felvállalása nem csupán próbálkozás és hibázás kérdése. Az egésznek a hűség a lényege. Még ha ezrével is akadnak dolgok, melyeket nem tehetsz meg ilyen vagy olyan oknál fogva, valami mindig van, amit elvégezhetsz. A siker akkor jön, amikor a gyakorlati stratégiák hittel és jellemmel társulnak. Lehet, hogy kicsi vagy jelentéktelen dolognak látszik, amit teszel, de Isten rajtad tartja a szemét. Figyeli, hogy mihez kezdesz a tőle kapott lehetőségekkel, és a válaszod fogja meghatározni, hogy még többet rád bíz-e.