Megtalálni Isten igazságát az élet viharaibanMinta

Az együttérzés ajándéka

Ha valakinek valaha is joga volt boldogtalannak lenni, az Hellen Keller volt. Vak és süket volt, és fogyatékosságai miatt egyáltalán nem tudta úgy megtapasztalni a világot, ahogyan a legtöbbünk. Körülötte mindenki olyan képességekkel rendelkezett, amelyekkel ő nem. De volt elszántsága, és valami még értékesebb – együttérzés.

„Higgy abban, hogy amikor a legboldogtalanabb vagy, akkor is van valami tennivalód a világban” – mondta. „Amíg más fájdalmát enyhítheted, addig az élet nem hiábavaló.”

Felnőttkorában Helen sok időt töltött azzal, hogy olyan kórházakat látogatott, ahol a háborúban megvakult vagy megsüketült katonáknak feküdtek. Azért ment oda, hogy reményt ébresszen bennük, hogy sérüléseik után is élhetnek produktív életet. És arra bátorította őket, hogy ne adják fel a jövőjüket. Fogyatékossága lehetőséget adott neki arra, hogy segítsen ezeknek a hihetetlen küzdelmekkel küzdő embereknek.

Gondold ezt át Helen szemszögéből. Könnyen mondhatta volna: „Én süket és vak vagyok, ezek az emberek pedig csak vakok. Nekem sokkal nagyobb problémáim vannak, mint nekik”. Választhatta volna a keserűséget, a dühöt, vagy hogy a saját küzdelmeire koncentráljon. Ehelyett azonban úgy döntött, hogy a körülményeit arra használja fel, hogy együttérzést mutasson a körülötte lévők iránt.

Nehéz elengedni a saját „jogunkat”, hogy a fájdalmunkban fetrengjünk, és úgy dönteni, hogy együttérzünk másokkal. De amikor szenvedünk, akkor tudunk igazán együttérezni másokkal.

Ahelyett, hogy összehasonlítanánk a problémáinkat, vagy ítélkeznénk, kinek van rosszabb dolga, dönthetünk úgy, hogy áldássá válunk.

Imádkozzunk: Drága Istenem, köszönöm az együttérzés ajándékát. Tudom, hogy amikor viharokon megyek keresztül az életemben, megnő az a képességem, hogy együttérzőbb legyek másokkal. Segíts, hogy ezt kiaknázhassam, és arra használjam, hogy áldássá váljak a körülöttem élők számára. Ámen.