Cselekedetek 19:1-12
Cselekedetek 19:1-12 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?” De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!” Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?” Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.” „János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál. Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt. Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét. Isten pedig különleges csodákat tett Pálon keresztül. Az emberek elvitték, és ráhelyezték a betegekre azokat a kendőket és ruhadarabokat, amelyeket Pál a testén viselt. A betegek pedig meggyógyultak, és a gonosz szellemek kimentek belőlük.
Cselekedetek 19:1-12 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Mialatt Apollós Korintusban volt, Pál a felső vidékeket járta be. Azután történt, hogy Efézusba ment és ott néhány tanítványra talált, akiktől megkérdezte: „Vajon amikor hívőkké lettetek, kaptatok-e Szent Szellemet?” „De még csak nem is hallottuk, hogy Szent Szellem volna” – felelték azok, mire megkérdezte: „Hát mibe merítkeztetek be?” „A János bemerítésébe” – felelték azok. Pál ezt válaszolta: „János új felismerésre térített és úgy merített be. Egyidejűleg azt mondta a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jő el, tudniillik Jézusban.” Mikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úrnak, Jézusnak nevében. És amikor Pál kezét rájuk tette, rájuk szállott a Szent Szellem, nyelveken beszéltek és prófétáltak. Ezek a tanítványok összesen mintegy tizenketten voltak. Pál azután bement a zsinagógába, ott három hónapon át bátran szólott, az Isten királyságát fejtegette és igyekezett meggyőzni őket. De amikor némelyek magukat megkeményítve ellenszegültek és a sokaság előtt gonoszul szólottak az Útról, otthagyta őket és különválasztotta tőlük a tanítványokat. Ezekkel azután naponta értekezett Tiránnus iskolájában. Mintegy két éven át folyt ez így, úgyhogy az Ázsiában lakók mind meghallották az Úrnak szavát, zsidók is, hellének is. Az Isten Pál kezén át hatalmának nem mindennapi jeleit is adta, úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük.
Cselekedetek 19:1-12 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten. Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról. Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. Ez pedig lőn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét. És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök.
Cselekedetek 19:1-12 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált, így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Ők így feleltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” Ezután megkérdezte tőlük: „Akkor hogyan keresztelkedtetek meg?” „A János keresztségével” – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: „János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.” Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak. Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
Cselekedetek 19:1-12 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, és így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak. Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök. Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még levetett kendőit vagy kötényeit is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.