Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?” De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!” Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?” Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.” „János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál. Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt. Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét. Isten pedig különleges csodákat tett Pálon keresztül. Az emberek elvitték, és ráhelyezték a betegekre azokat a kendőket és ruhadarabokat, amelyeket Pál a testén viselt. A betegek pedig meggyógyultak, és a gonosz szellemek kimentek belőlük.
Az apostolok cselekedetei 19 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Az apostolok cselekedetei 19:1-12
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók