Zsoltárok 18:6-36

Zsoltárok 18:6-36 RÚF

A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant. A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket. Az előtte levő fényözönből előtörtek fellegei jégesővel és tüzes parázzsal. Dörgött az ÚR az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal. Kilőtte nyilait, és szétszórta, tömérdek villámot röpített ki. Láthatóvá váltak a vizek medrei, és feltárultak a világ alapjai dorgálásodtól, URam, haragod szelének fúvásától. Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem ellenségem hatalmától, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és Istenemet nem hagytam el hűtlenül. Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el. Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, kezem tisztasága szerint, amit jól lát. A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen. A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz. Az elesett népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod. Mert te gyújtasz nekem mécsest, URam; az én Istenem fénysugarat küld nekem a sötétbe. Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom. Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek. Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül? Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat. Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi, magaslatokra állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Oltalmazó pajzsodat átadtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Zsoltárok 18:6-36