Zsoltárok 104:1-23

Zsoltárok 104:1-23 RÚF

Áldjad, lelkem, az URat! URam, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél, világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget, palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár. A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává. Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon. Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz. Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik. Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet. Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között. Megitatnak minden mezei vadat, a vadszamarak csillapíthatják szomjukat. Fölöttük laknak az égi madarak, sűrű lombok között énekelnek. Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből, és bort, amely felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét. Jóllaknak az ÚR fái is, a Libánon cédrusai, melyeket ő ültetett, ahol fészket raknak a madarak, és a ciprusfákon gólya lakik. A magas hegyeken a zergék, a sziklákon a mormoták találnak búvóhelyet. Te alkottad a holdat, hogy jelezze az ünnepeket, és a napot, amely ismeri pályáját. Ha sötétséget támasztasz, éjszaka lesz, amikor nyüzsög az erdő mindenféle vadja, az oroszlánok zsákmányért ordítanak, Istentől követelve eledelt. Ha felragyog a nap, visszahúzódnak, és tanyáikon heverésznek. Az ember munkába indul, és dolgozik egészen estig.