Példabeszédek 7:1-23

Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat! Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét! Kösd ujjaidra, írd föl szíved táblájára! Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred, és az értelmet nevezd jó ismerősödnek, hogy megőrizzen a más feleségétől és a hízelgő szavú idegen nőtől. Mert házamnak az ablakán, a rácson át kinéztem, és láttam a tapasztalatlanok között, észrevettem a fiúk között egy esztelen ifjút. Az utcán járkált, egy utcasarkon, és megindult a ház felé, esti alkonyatkor, a sötét éjszaka közepén. Egyszer csak egy asszony termett előtte, parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel. Fecseg az ilyen és féktelen, lábai nem nyughatnak otthon, hol az utcán, hol a tereken van, és minden sarkon leselkedik. A nő megragadta, megcsókolta, és szemtelen képpel így szólt hozzá: Békeáldozatot kellett bemutatnom, ma teljesítettem fogadalmaimat, azért jöttem ki eléd, hogy megkeresselek téged, és rád találtam! Terítőket terítettem fekhelyemre, egyiptomi színes szőtteseket; illatossá tettem heverőmet mirhával, aloéval és fahéjjal. Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig, élvezzük a szerelmet! Mert nincs itthon a férjem, messze útra ment, a pénzes zacskót is magával vitte, csak holdtöltekor érkezik haza. Sok beszéddel rá is vette, hízelgő szóval elcsábította. Az meg követte őt oktalanul, ahogy a marha megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond. De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.