Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad. És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?
Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn, akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.