Lukács 20

Kérdés Jézus hatalmáról

(Mt 21,23–27; Mk 11,27–33)

1Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, 2és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat? 3Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem: 4Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? 5Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? 6Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. 7Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való. 8Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.

A gonosz szőlőmunkások

(Mt 21,33–46; Mk 12,1–12)

9Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 10És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 11Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 12Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! 15És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? 16Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! 17Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? 18Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. 19Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

Az adópénz

(Mt 22,15–22; Mk 12,13–17)

20Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. 21Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. 22Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? 23Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: 24Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. 25Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! 26Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.

Kérdés a feltámadásról

(Mt 22,23–33; Mk 12,18–27)

27Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 28Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 29Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. 30Ekkor a második vette el az asszonyt, 31aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. 32Végül meghalt az asszony is. 33Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? 34Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, 35de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. 36Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. 37Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. 38Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. 39Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad. 40És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.

Krisztus Dávidnak Fia és Ura

(Mt 22,41–46; Mk 12,35–37)

41Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia? 42Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, 43amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” 44Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?

Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága

(Mt 23,6–7; Mk 12,38–40)

45Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz: 46Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn, 47akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.

Jelenleg kiválasztva:

Lukács 20: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás