Jób 30:1-31

Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg. Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. A sakálok testvére lettem és a struccok társa. Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.