Jób 12:1-25

Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket? Nevetséges lettem barátaim előtt, mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért; bizony, nevetséges lett az igaz és feddhetetlen! A szerencsétlen ember megvetni való – gondolja, aki biztonságban él –, föl kell taszítani, ha megtántorodott! Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban, biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és akik azt hiszik, hogy Istent a markukban tartják. Kérdezd csak meg a jószágokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, majd a tudtodra adják! Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket? Az ő kezében van minden élőlény élete és minden ember lelke. Hát nem kell a fülnek megvizsgálni a szavakat, ahogy az íny kóstolja az ételt? Az öregemberek lennének a bölcsek, és a hosszú életűek mindig a megfontoltak? Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. Ha lerombol valamit, nincs, ki felépítse; ha valakit bezár, nincs, ki kiengedné. Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden; ha nekiereszti, elpusztul a föld. Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő. Tanácsadókat tesz bolonddá, és gúnyt űz a bírákból. Királyok bilincseit oldja le, és béklyót fon kötélből a derekukra. Papokat tesz bolonddá, hatalmasokat ügyefogyottá. Megbízhatók fogynak ki miatta a szóból, vének ítélőképességét ragadja el. Előkelőkre zúdít megvetést, a hatalmasok fegyverét elveszi. Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat. Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket. Megfosztja értelmétől az ország népének vezetőit, és engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak. Sötétben tapogatóznak világosság nélkül, hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek.