Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem! Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk. Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége. De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!
Mikeás 7 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Mikeás 7:1-7
28 nap
Mikeás Isten népének hirdeti, hogy milyen romboló a kapcsolataikban dúló igazságtalanság és milyen utálatos ez Isten szemében. Emellett rávilágít a bálványimádás bűnére is. Amikor valamit jobban szeretünk, mint Istent, az bálvánnyá válik és meggyalázza Őt. ISTENBEN REMÉNYT TALÁLUNK A HELYREÁLLÁSRA, A GYŐZELEMRE, ÉS A VÁLTOZÁSRA. Isten gazdag irgalomban és hosszú a türelme. Csak Általa teljesíthetjük az életünkre vonatkozó akaratát. Tanulmányozzuk együtt Mikeás Könyvét és keressük az Urat!
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók