PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 13:1-13

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 13:1-13 CSIA

Még egy mindent felülmúló utat mutatok nektek. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, de szeretetem nincs, zengő érccé vagy pengő cimbalommá lettem. S ha bennem van a prófétálás ajándéka, s a titkokat ismerem mind, úgyhogy teljes ismeretem van, és ha teljes a hitem, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, de szeretetem nincs, semmi vagyok. És ha felétetem minden vagyonomat, s ha odaadom testemet, hogy megégessenek, szeretetem azonban nincs, nincs hasznom belőle. A szeretet hosszan tűr, jóságos a szeretet, nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fújja fel magát, nem illetlenkedik, nem keresi a magáét, nem keseredik el, nem rója fel a gonoszt, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindenben állhatatos. A szeretet soha alább nem hagy. A prófétálások elvesztik hatásukat, a nyelvek megszűnnek, az ismeret hatását veszti, hiszen csak egy részt ismerünk, csak részleges a prófétálásunk. Mikor pedig eljön a teljes, a részleges feleslegessé válik. Mikor kiskorú voltam, úgy beszéltem, mint kiskorú, olyan törekvéseim voltak, mint egy kiskorúnak, úgy számítottam, mint egy kiskorú. De amikor férfivá lettem, félretettem a kiskorúság dolgait. Most ugyanis tükrön át, képes beszédben látunk, akkor színről-színre. Most részt (töredékesen) ismerek, akkor úgy ismerek rá a dolgokra, mint ahogy én rám ismert az Isten. Így hát megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három, közülük azonban legnagyobb a szeretet.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 13:1-13