1 Korinthus 13:1-13

1 Korinthus 13:1-13 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek, mint egy zajos cintányér, vagy egy zörgő cimbalom. Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha ismerek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban is van, ha olyan erős hitem van, hogy hegyeket is elmozdítok vele, de nincs bennem isteni szeretet, semmi vagyok! Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy tűzben égjen el, de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele. Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem. Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

1 Korinthus 13:1-13 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Még egy mindent felülmúló utat mutatok nektek. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, de szeretetem nincs, zengő érccé vagy pengő cimbalommá lettem. S ha bennem van a prófétálás ajándéka, s a titkokat ismerem mind, úgyhogy teljes ismeretem van, és ha teljes a hitem, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, de szeretetem nincs, semmi vagyok. És ha felétetem minden vagyonomat, s ha odaadom testemet, hogy megégessenek, szeretetem azonban nincs, nincs hasznom belőle. A szeretet hosszan tűr, jóságos a szeretet, nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fújja fel magát, nem illetlenkedik, nem keresi a magáét, nem keseredik el, nem rója fel a gonoszt, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindenben állhatatos. A szeretet soha alább nem hagy. A prófétálások elvesztik hatásukat, a nyelvek megszűnnek, az ismeret hatását veszti, hiszen csak egy részt ismerünk, csak részleges a prófétálásunk. Mikor pedig eljön a teljes, a részleges feleslegessé válik. Mikor kiskorú voltam, úgy beszéltem, mint kiskorú, olyan törekvéseim voltak, mint egy kiskorúnak, úgy számítottam, mint egy kiskorú. De amikor férfivá lettem, félretettem a kiskorúság dolgait. Most ugyanis tükrön át, képes beszédben látunk, akkor színről-színre. Most részt (töredékesen) ismerek, akkor úgy ismerek rá a dolgokra, mint ahogy én rám ismert az Isten. Így hát megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három, közülük azonban legnagyobb a szeretet.

1 Korinthus 13:1-13 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

1 Korinthus 13:1-13 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

1 Korinthus 13:1-13 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

1 Korinthus 13:1-13

1 Korinthus 13:1-13 HUNK1 Korinthus 13:1-13 HUNK1 Korinthus 13:1-13 HUNK1 Korinthus 13:1-13 HUNK