Lelkem, áldd az Örökkévalót!
Milyen hatalmas vagy, Örökkévaló Istenem!
Dicsőségbe és szépségbe öltöztél,
királyi palástod a világosság!
Kifeszítetted a csillagos eget, mint sátrat,
és a vizek fölött építetted fel palotádat.
Felhő-szekereden robogsz égi utakon,
és szelek szárnyán suhansz.
A szeleket tetted követeiddé,
tűz lángjait szolgáiddá.
A Földet szilárd alapokra építetted,
hogy örökké biztosan álljon.
Mély vízzel borítottad, mint egy köpennyel,
még a hegyek felett is vizek hullámzottak.
Majd rájuk kiáltottál, és a vizek elfutottak,
mennydörgő szavadra a völgyekbe zúdultak.
Felemelkedtek a hegyek,
lesüllyedtek a völgyek,
mindegyik a maga helyére,
amelyet kijelöltél nekik.
Határt szabtál a vizeknek,
hogy túl ne lépjék,
el ne borítsák a Földet megint.
Istenem, forrásokat fakasztottál a völgyekben,
hogy patakok csörgedezzenek a hegyek között,
és megitassák erdők-mezők vadjait.
Még a vadszamarak is oda jönnek
szomjukat oltani.
Felettük, az ágakon madarak énekelnek,
s fészket raknak a patak mellett.
Megöntözöd a hegyeket a magasból, tárolóidból,
hogy kezed alkotásai,
teremtményeid, betöltsék a földet.
Füvet növesztesz a legelő állatoknak,
gabonát a földművesnek,
hogy kenyeret kapjanak a földből.
Bort, hogy szívük felviduljon,
olajat, hogy arcuk ragyogjon,
és kenyeret, hogy testüket táplálja.
Jóllaknak az Örökkévaló fái is, amelyeket ő ültetett,
a fenyők és libanoni cédrusok,
ahol mindenféle madarak laknak,
verebektől a gólyákig fészket raknak.
A magas hegyekben vadkecskék járnak,
a sziklákon mormoták találnak lakóhelyet.
Istenem, te teremtetted a Holdat,
amely az ünnepek idejét mutatja,
s a Napot, amely lenyugvása idejét
és helyét nem véti el soha.
Te alkottad a sötétséget, az éjszakát,
mikor az erdei vadak útjukra indulnak.
Az oroszlánkölykök zsákmányért ordítanak,
Istentől kérik táplálékukat,
de ha felkél a nap,
tanyájukra húzódnak, és lehevernek.
Az ember pedig felkel, kimegy munkájára,
és dolgozik napestig.