Jób könyve 21:1-24

Akkor Jób így felelt: „Azzal vigasztaljatok, hogy meghallgattok figyelmesen! Engedjetek engem is beszélni, s várjátok ki türelmesen, míg befejezem, azután gúnyolódjatok csak tovább! Mert én nem emberekre panaszkodom! Nem ok nélkül türelmetlenkedem. Nézzetek csak meg engem, és rémüljetek el! Tegyétek kezetek a szátokra! Ha arra gondolok, mi történt velem, elfog a rémület, és testem beleremeg. Miért élhetnek a gonoszok hosszú életet? Miért öregedhetnek meg gazdagságban, erőben? Szemük láttára nőnek fel gyermekeik, meglátják felcseperedni unokáikat is. Otthonukban béke és biztonság, nem éri őket Isten büntetése. Nyájaik szaporodnak, csordáik gyarapodnak, teheneik erős borjakat ellenek. Gyermekeik előttük játszanak, ugrándoznak, mint a bárányok, énekelnek, táncolnak, hangszerekkel vigadnak. Gondtalan bőségben töltik napjaikat, szenvedés nélkül, békésen szállnak alá a sírba. Pedig ezt mondták Istennek: »Ne törődj velünk, mert mi sem törődünk veled!« »Ugyan, kicsoda a Mindenható, hogy őt szolgáljuk?! Ugyan, mi hasznunk belőle, ha őt imádjuk?!« Pedig a gonoszok sorsa nincs a saját kezükben! Tanácsuk távol legyen tőlem! De vajon gyakran kialszik a gonoszok mécsese? Sokszor jön rájuk veszedelem? Mikor kell érezniük Isten haragját, és bünteti-e őket fájdalommal? Vajon elsöpri Isten a gonoszokat, mint szélvihar a szalmaszálat, mint forgószél a polyvát? Talán azt mondjátok: »Igen, de Isten a fiakat bünteti apáik vétkeiért!« Nem így van! Büntesse meg Isten őket magukat! Tanulják meg a gonoszok, hogy mindenki a maga vétkéért szenved! Hadd lássa meg saját szemével, milyen keserves a büntetés! Ő maga igyon a Mindenható haragjából! Mert, ha élete végéhez ért, ha már meghalt, ugyan törődik-e még gyermekeivel, akiket itt hagyott? Ki taníthatná bölcsességre Istent? Hiszen ő ítéli még a magasságban élőket is! Az egyik ember gazdagságban hal meg, kényelemben és békességben. Teste jól táplált, erős és egészséges.