A krónikák második könyve 33

33
Manassé, Júda királya
(2Kir 21:1–18)
1Manassé tizenkét éves korában lépett trónra, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. 2Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló gonosznak tart. Azoknak a népeknek az utálatos és szörnyű szokásait követte, akiket az Örökkévaló elűzött Izráel népe elől. 3Újra felépítette azokat a bálványimádásra szolgáló magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás lerombolt. Oltárokat emelt a Baálok tiszteletére, Asera-oszlopokat állított, tisztelte és imádta az ég csillagainak seregét.
4Még az Örökkévaló Templomában is oltárokat állított fel az idegen istenek tiszteletére! Pedig az Örökkévaló azt mondta a Templomról: „Nevem örökké Jeruzsálemben fog lakni”. 5Manassé az Örökkévaló Templomának mindkét udvarában oltárokat épített az ég seregének a tiszteletére. 6Feláldozta saját fiait a bálványoknak: megégette őket a Ben-Hinnóm#33:6 Ben-Hinnóm Ez a völgy Jeruzsálem mellett húzódik a nyugati és a déli oldalon. Később „Gyehenna” lett a neve. völgyben. Sokféle okkult dolgot gyakorolt: varázslást, jelmagyarázást, ráolvasást, jövendőmondást, ezenkívül médiumokkal és halottidézőkkel is tanácskozott. Nagyon sok gonosz dolgot művelt, amivel haragra ingerelte az Örökkévalót.
7Manassé készíttetett egy bálványszobrot is, amelyet Isten házában állított fel. Abban a házban, amelyről Isten azt mondta Dávidnak és a fiának, Salamonnak: „Ebbe a házba és Jeruzsálembe, amelyet én választottam ki Izráel törzsei közül, ide helyezem nevemet örökre. 8Többé nem mozdítom ki Izráelt erről a földről, amelyet atyáitoknak adtam. De mindez csak akkor lesz így, ha engedelmeskednek mindannak, amit parancsoltam nekik: az egész Törvénynek, rendelkezéseimnek és határozataimnak, amelyeket Mózes által közöltem velük.”
9Manassé rossz irányba vezette Júda és Jeruzsálem lakóit: súlyosabb gonoszságokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket az Örökkévaló kipusztított Izráel népe elől.
10Az Örökkévaló szólt Manasséhoz és népéhez, de ők nem hallgattak rá, 11ezért rájuk hozta Asszíria királyának seregét. A sereg vezérei foglyul ejtették Manassét, majd a kezeit bronzláncokkal megkötözték, horgot akasztottak rá, és így hurcolták Babilóniába.
12Nyomorúságos helyzetében Manassé Istenét, az Örökkévalót kereste, mélyen magalázkodott őseinek Istene előtt, 13és imádkozott az Örökkévalóhoz. Isten pedig meghallgatta könyörgését, megkönyörült rajta, és ismét visszahelyezte Jeruzsálembe és királyságába. Akkor tudta meg és fogta föl igazán Manassé, hogy az Örökkévaló az Isten.
14Ezután Manassé felépítette Dávid városának külső kőfalát, amely a Gihon-forrástól nyugatra húzódik a Kidron-patak völgyében, a Hal-kapu felé, és megkerüli az Ofel-dombot.#33:14 Ofel-domb Dávid városának felső, északi része. Ezt a falat igen magasra építették. Manassé katonai parancsnokokat helyezett Júda minden megerősített városába.
15Azután eltávolította az Örökkévaló házából az idegen istenek tiszteletére állított bálványokat, lerombolta az idegen istenek számára emelt oltárokat, amelyeket korábban ő maga épített az Örökkévaló házának hegyén és Jeruzsálem városában — a maradványaikat pedig kihordatta a városból. 16Azután helyreállította az Örökkévaló oltárát, és hálaáldozatokat és dicsőítő áldozatokat mutatott be rajta az Örökkévalónak. Egész Júda népének megparancsolta, hogy az Örökkévalót, Izráel Istenét tiszteljék és szolgálják. 17Igaz, a nép még ezután is áldozatokat mutatott be a magaslatokon, de csak Istenének, az Örökkévalónak.
18Manassé egyéb tettei, imádsága Istenéhez, és a próféták szavai, akik az Örökkévalónak, Izráel Istenének nevében szóltak Manasséhoz — mindezek fel vannak jegyezve Izráel Királyainak Könyvében. 19Manassé imádsága, és az, ahogyan Isten meghallgatta őt, valamint Manassé összes bűne és hűtlensége, azok a helyek, ahol magaslatokat épített a bálványoknak, ahol Asera-oszlopokat állított fel, meg bálványszobrokat — mielőtt megalázkodott volna — mindezeket feljegyezték a próféták írásaiban#33:19 próféták írásaiban Szó szerint: „A Látók Könyvében”. Valószínűleg az ismert ószövetségi prófétákra és írásaikra utal.. 20Azután meghalt Manassé, mint ősei is, és eltemették háza kertjében. Utána fia, Ámón követte a trónon.
Ámón, Júda királya
(2Kir 21:19–26)
21Ámón huszonkét éves volt, amikor király lett, és két évig uralkodott Jeruzsálemben. 22Apjához, Manasséhoz hasonlóan Ámón is olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló gonosznak tart. Mindazokat a bálványokat imádta és áldozott azoknak, amelyeket apja készített. 23De nem alázta meg magát az Örökkévaló előtt, mint ahogyan apja tette, hanem egyre több és több bűnt követett el. 24Végül a királyi udvarban összeesküvést szőttek ellene, és a saját házában meggyilkolták. 25Júda lakosai azonban megölték azokat, akik Ámón király ellen összeesküvést készítettek, és a király fiát, Jósiást emelték trónra.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be