Jób 9:1-35

Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben? Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni. Ki olyan bölcs szívű és hatalmas erejű, hogy ellene szegülve épségben tudna maradni? Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában. Megrendíti helyén a földet, oszlopai megrendülnek. Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat. Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein. Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait. Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre. Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel? Isten nem vonja vissza haragját, meghunyászkodnak előtte a szörnyeteg segítői is. Hát én hogy válaszolhatnék neki, hogy válogathatnám meg szavaimat vele szemben? Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra. Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet. Lélegzetet sem hagy vennem, hanem keserűséggel lakat jól. A hatalmaskodó erőszakra azt mondja: Itt vagyok! A törvénykezésre pedig: Ki idézhet meg engem? Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana. Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. Mindegy! – azt mondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek. Ha ostora hirtelen megöl, gúnyolja az ártatlanok csüggedését. Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót. Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat, megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak. Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Menjünk törvénybe egymással! Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene, akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges.