YouVersion Logo
Search Icon

Józsué könyve 5

5
1Az Örökkévaló tehát kiszárította a Jordánt, amíg Izráel népe átkelt rajta. Ennek híre ment, és megtudták az emóriak királyai, akik a Jordán nyugati oldalán uralkodtak, meg a kánaániak összes királya is, akik a Nagy-tenger partvidékén uralkodtak. Amikor ezt meghallották, minden bátorságuk elszállt, és rettegtek Izráeltől.
Körülmetélkedés és Páska ünnep az Ígéret Földjén
2Az Örökkévaló szólt Józsuéhoz: „Készítsetek magatoknak kőkéseket, és végezzétek el Izráel népe között a körülmetélést ebben a második nemzedékben.” 3Józsué tehát elrendelte, hogy készítsenek éles kőkéseket, és minden férfit metéljenek körül Izráelben. Ezt meg is tették, és azt a helyet, azóta így nevezik: „Körülmetélés-hegy”.
4Erre pedig azért volt szükség, mert mindazok a felnőtt izráeli férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, a pusztai vándorlás hosszú évei alatt már mind meghaltak. 5Őket az Egyiptomból való kivonulás előtt körülmetélték, de azokat a fiúkat, akik a vándorlás alatt születtek, már nem. 6Izráel népe 40 éven keresztül vándorolt a pusztában. Ezalatt azok, akik az Egyiptomból való kivonuláskor már hadköteles felnőtt férfiak voltak, mind meghaltak, mert nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának. Emiatt az Örökkévaló megesküdött, hogy közülük senki sem fogja meglátni azt a tejjel és mézzel folyó földet, amely felől megesküdött őseiknek, hogy azt nekik adja. 7Tehát most kellett Józsué felügyelete alatt körülmetélni az új nemzedék tagjait — akiket az Örökkévaló az előző nemzedék helyére állított. A vándorlás ideje alatt ugyanis a körülmetélést elmulasztották végrehajtani.
8Miután az összes férfi körülmetélését befejezték, mindaddig a táborban maradtak, amíg mindenki fel nem gyúgyult.
9Akkor az Örökkévaló ezt mondta Józsuénak: „Ma távolítottam el rólatok az egyiptomi szolgaság gyalázatát!” Emiatt nevezik azt a helyet mind a mai napig Gilgálnak.#5:9 Gilgál Azt jelenti: „eltávolítani”, „elhengeríteni”, „fordulat”.
10Éppen a jerikói síkságon, Gilgálban táboroztak, amikor elkövetkezett az első hónap 14. napja. Ennek estéjén Izráel megtartotta a Páska ünnepét. 11A következő napon ettek először annak a földnek a terméséből készített ételeket: kovásztalan kenyereket és pörkölt gabonát. 12A rákövetkező napon megszűnt a manna, és Izráel népe többé nem kapott belőle. Attól kezdve Kánaán földjének termését ették.
Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével
13Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”
14„Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”
Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?”
15Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.

Currently Selected:

Józsué könyve 5: EFO

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in