Logotip YouVersion
Search Icon

Mózes első könyve 31

31
Jákób elhagyja Lábánt
1Jákóbnak fülébe jutott, hogy Lábán fiai ezt mondogatják: „Jákób mindent elvett apánktól! Egész gazdagságát apánk vagyonából szerezte!” 2Az is föltűnt Jákóbnak, hogy Lábán sem viselkedik olyan jóindulattal iránta, mint korábban.
3Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”
4Akkor Jákób üzent a feleségeinek, és kihívta őket arra a helyre, ahol a nyájat őrizte. 5Ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Jól látom apátok arcán, hogy már nem olyan jó szívvel van irántam, mint ezelőtt. Apám Istene azonban velem volt. 6Mindketten jól tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. 7Ő azonban becsapott engem, és számtalanszor megváltoztatta kialkudott béremet, hogy megrövidítsen.
De Isten nem engedte, hogy ártson nekem, 8mert amikor apátok azt ígérte, hogy fizetségül a tarka foltos bárányokat és gidákat adja nekem, akkor az egész nyájban ilyen foltos kicsinyek születtek. Majd meggondolta magát, és azt mondta: »Mégis inkább a tarka csíkos kicsinyek legyenek a tieid!« Akkor meg az egész nyáj nőstényei tarka csíkos kicsinyeket ellettek. 9Így vette el Isten apátoktól a nyájakat, és nekem adta azokat.
10Amikor a nyáj szaporodásának ideje eljött, álmot láttam. Álmomban föltűnt, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak. 11Isten angyala ekkor megszólított: »Jákób!« Itt vagyok, Uram! — feleltem. 12»Figyeld meg, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak! Jól láttam, hogyan bánt veled Lábán. 13Én vagyok az Isten, aki Bételben megjelentem neked, ahol emlékül felállítottad azt a követ, és olajat öntöttél rá, és akinek fogadalmat tettél. Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«”
14Ráhel és Lea erre így válaszoltak: „Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! Apánktól nem várhatunk örökséget. 15Hiszen úgy bánt velünk, mint valami idegenekkel! Veled alaposan megfizettette a leánykérés árát, de azt maga költötte el, és nekünk nem adott belőle semmit!#31:15 A 15. vers hátterében az a szokás áll, hogy az apa átadja a leánykéréskor a kérőtől kapott vagyon egy részét a leányának (ez is a menyasszony hozománya). Lábán ezt nem tette meg, hanem kihasználta Jákób nincstelenségét. 16Mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett, a miénk, és a gyerekeink öröksége. Most hát tedd meg, amit Isten mondott neked!”
17-18Így hát Jákób fölkerekedett, és egész családjával útnak indult, hogy hazatérjan apjához, Izsákhoz, Kánaán földjére. Feleségeit és fiait tevékre ültette, fölpakolta minden vagyonát, és összes állatát elhajtotta. Mindent magával vitt, amit Paddan-Arámban szerzett.
19Lábán ekkor éppen nem volt otthon: a nyájaihoz ment, hogy megnyírja a juhokat. Ezalatt Ráhel ellopta Lábán házibálványait. 20-21Jákób is becsapta az arám Lábánt, mert nem szólt neki, hogy el akarja hagyni, hanem titokban szökött el tőle egész családjával és minden vagyonával együtt. Elérkeztek az Eufrátesz folyóhoz, átkeltek rajta, és Gileád dombvidéke felé haladtak. 22Indulásuk után három nappal tudta meg Lábán, hogy Jákób elhagyta. 23Maga mellé vette rokonait, és azonnal Jákób üldözésére indult, de csak hét nap múlva érte utol a Gileád dombvidékén. 24Közben azonban egyik éjjel Isten figyelmeztette álmában az arám Lábánt: „Vigyázz magadra, nehogy Jákóbot rákényszerítsd valamire!”
Lábán és Jákób vitája
25Amikor Lábán utolérte őket, Jákób és csapata már sátrat vert Gileád dombvidékén. Lábán is a közelben táborozott le.
26Majd átment Jákóbhoz, és kérdőre vonta: „Miért szöktél el tőlem titokban? Miért raboltad el leányaimat, mint a hadifoglyokat?! 27Rászedtél engem! Titokban mentél el, pedig örömmel bocsátottalak volna el, énekszóval és hangszerekkel. 28Még az unokáimat és leányaimat sem csókolhattam meg, el sem búcsúzhattam tőlük! Ez bizony nagy ostobaság volt tőled! 29Lenne hozzá erőm, hogy ártsak nektek, de atyád Istene tegnap éjjel megszólított, és figyelmeztetett, hogy ne kényszerítselek semmire. 30Azt még megértem, hogy mindenáron haza akartál menni, mert kívánkoztál atyád házába, de miért loptad el a házibálványaimat?!”
31Jákób így felelt: „Igen, titokban jöttem el tőled, mert attól féltem, hogy erőszakkal elveszed tőlem a leányaidat. 32De ami a házibálványaidat illeti, akinél megtalálod azokat, haljon meg! Itt, a rokonaink előtt vizsgáld át mindenemet, és vedd vissza, ha bármit találsz, ami a tiéd!” Ugyanis Jákób nem tudott róla, hogy Ráhel lopta el apjától a bálványokat.
33Akkor Lábán hozzálátott, és egyenként átkutatta a sátrakat: Jákób sátrával kezdte, majd Lea, azután a két szolgáló sátra következett, de sehol sem találta a bálványokat. Végül Ráhel sátrába ment. 34Ráhel előzőleg egy földre helyezett tevenyeregbe rejtette el a lopott bálványokat, és rájuk ült. Lábán átkutatta Ráhel sátrát is, de ott sem talált semmit.
35-36Közben Ráhel ezt mondta neki: „Kérlek, atyám, ne vedd tiszteletlenségnek, hogy ülve maradok jelenlétedben, de az asszonyok baja van rajtam!”
Mikor Jákób látta, hogy Lábán befejezte a kutatást, de nem találta meg a házibálványait, nagyon haragos lett, és szemére vetette apósának: „Mondd meg, mit vétettem ellened? Mi a bűnöm? Miért üldöztél engem ilyen nagy buzgalommal? 37Átkutattad minden holminkat, és nem találtad sehol a házibálványaidat! Vagy mutasd meg, itt a rokonaink előtt, ha találtál valamit! Ők ítéljenek közöttünk! 38Húsz esztendőn keresztül szolgáltalak hűségesen! Amíg én viseltem gondot nyájaidra, a juhok és kecskék közül egy sem vetélt el, és a kosokat sem vágtam le magamnak. 39Amit a ragadozók széttéptek, azt nem vittem hozzád, hanem magamra vállaltam a kárt. Tőlem kérted számon még azt is, amit éjjel, vagy nappal elloptak a nyájból — én pedig nem vitatkoztam, azt is magamra vállaltam. 40Nappal a hőséget kellett tűrnöm, éjjel a hideget — még az álom is kerülte szememet!
41Így töltöttem nálad 20 évet, kemény szolgálatban éjjel-nappal. Szolgáltalak 14 évig, hogy feleségül vehessem két leányodat, és még 6 évig a saját nyájamért. Te pedig tízszer is megváltoztattad kialkudott béremet, hogy megrövidíts! 42Bizony, ha ősapáim Istene: Ábrahám Istene, Izsák félelmetes Istene nem lett volna velem — te képes lettél volna üres kézzel elküldeni ennyi szolgálat után! De Isten jól látta, mennyit szenvedtem miattad! Látta azt is, hogyan dolgoztattál, és múlt éjjel figyelmeztetett téged!”
Jákób és Lábán szövetséget kötnek
43Lábán erre így válaszolt: „Nézd, Jákób! Ezek az asszonyok az én leányaim! Ezek a gyermekek az én unokáim! Ezek a nyájak itt körülöttünk szintén az én nyájaim! Minden, amit itt látsz, az enyém! Mégsem tehetek semmit, hogy megtartsam őket magamnak, nem vehetem el tőled a leányaimat és az unokáimat, akiket szültek! 44Jöjj hát, kössünk szövetséget egymással! Készítsünk egy kőrakást, az legyen a tanúja szövetségünknek!” 45-46Jákób beleegyezett, és felállított egy követ, hogy emlékeztetőül szolgáljon. Azután a rokonaival együtt köveket gyűjtöttek, majd azokból kőrakást építettek. Azután Lábán és a csapata, meg Jákób és emberei együtt étkeztek a kőrakás mellett.
47-48Akkor Lábán azt mondta: „Ez a kőrakás mától fogva legyen tanú közted és közöttem!” Ezért nevezte azt a helyet „Jegar-Száhadútának”, Jákób pedig „Gal-Édnek”.#31:47–48 A 47. versben szereplő két elnevezés ugyanazt jelenti: „A szövetség kőoszlopa”, de az első arám, a második héber nyelven.
49Lábán még hozzátette: „Vigyázz, az Örökkévaló szemmel tart minket akkor is, amikor mi már nem látjuk egymást!” — ezért nevezte azt a helyet Micpának.#31:49 Micpa Jelentése: „őrtorony, kilátó” — vagyis olyan hely, ahonnan szemmel lehet tartani a vidéket. 50„Jákób, meg kell ígérned — folytatta Lábán —, hogy jól bánsz a leányaimmal, nem válsz el tőlük, nem veszel melléjük újabb feleséget! Ne felejtsd, az Örökkévaló látni fogja, ha ezt nem tartod meg, akkor is, ha én nem szerzek róla tudomást! 51-52Nézd, itt van ez a kőrakás, az emlékkő, amelyet fölállítottunk! Ez lesz a tanú ellenünk, ha akár te, akár én elmegyünk e kőrakás mellett azzal a szándékkal, hogy a másiknak ártsunk! 53Ábrahám Istene, Náhor Istene, ősapáink Istene ítéljen közöttünk, ha nem tartjuk meg ezt a szövetséget!”
Jákób is esküvel erősítette meg a szövetségkötést: apjának, Izsáknak félelmetes Istenére esküdött meg. 54Majd ott a hegyen állatokat áldozott az Örökkévalónak. Az áldozati állat húsából ételt készített, és azt Lábánnal és többi rokonával együtt közösen ették meg, majd nyugovóra tértek. 55Másnap korán reggel Lábán fölkészült az útra, megcsókolta unokáit és leányait, megáldotta őket, majd elindult hazafelé.

Currently Selected:

Mózes első könyve 31: EFO

Označeno

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in