BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvébenSample
![BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F24856%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Miközben Jézus Jeruzsálemben várja a közelgő páska ünnepét, naponta tanít a templomban Isten királyságának természetéről és az eljövendő eseményekről. Egy adott pillanatban Jézus felnéz és látja, ahogy számos gazdag ember nagy ajándékokat adományoz a templom kincstárának, ugyanakkor egy szegény özvegyasszony csak néhány érmét ad. Jézus tudja, hogy a gazdag emberek a fölöslegükből adtak, de az özvegyasszony mindenét odaadta, amije csak volt. Ekkor Jézus hangosan megszólal, hogy mindenki hallja: „ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.”
Ugyanis Jézus nem olyan, mint más királyok, akik a nekik hozott drága adományok miatt nagyra tartják a tehetőseket. Az ő királyságában az embereknek nincs szüksége sokra ahhoz, hogy többet tudjanak adni. Jézus azt tanítja, hogy ennek a világnak a gazdagsága véget ér, az ő királysága pedig elközelgett, ezért azt mondja a követőinek, hogy szívükben ne legyen pazarlás és aggodalom, hanem inkább hagyatkozzanak őrá. (21,13–19. 34–36)!
Scripture
About this Plan
![BibleProject | Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F24856%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Az „Utazás Lukács evangéliumában és Az apostolok cselekedeteinek könyvében” című olvasóterv arra ösztönöz, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 40 nap alatt végigolvasd Lukács evangéliumát és Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
More
Related Plans
![The Armor of God](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25281%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
The Armor of God
![Real Hope: The Wonder of Creation](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25677%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Real Hope: The Wonder of Creation
![Bible Explorer for the Young (Daniel)](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F26382%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Bible Explorer for the Young (Daniel)
![Leadership: God’s Plan of Success for Entrepreneurs](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F25706%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Leadership: God’s Plan of Success for Entrepreneurs
![3-Day Bible Plan: How to Truly Love Thy Neighbor in Today’s World](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55370%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
3-Day Bible Plan: How to Truly Love Thy Neighbor in Today’s World
![3-Day Bible Quest: Level 2: Love Unlocked – Powering Up Through Jesus](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55368%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
3-Day Bible Quest: Level 2: Love Unlocked – Powering Up Through Jesus
![Come Up Higher: A Call to Deeper Fellowship and Purpose](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F54530%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Come Up Higher: A Call to Deeper Fellowship and Purpose
![Reflections of Faith and Justice - a Devotional by Benjamin Mays](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55146%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Reflections of Faith and Justice - a Devotional by Benjamin Mays
![Philippians](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F54646%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Philippians
![Play-by-Play: John (3/3)](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapi.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans%2F55369%2F320x180.jpg&w=640&q=75)