Szégyentől SzabadonSample
Olvasd el: Ézsaiás 50:7, 2 Korinthus 4:10–12
IMÁK: 2 Korinthus 4:10–12
„Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.”
Hiszed vagy sem, a megtörtségben is van szépség: még a bukásainkban is rálelhetünk, mert Isten megszabadít minket. Magához vesz, és lassan, apró lépésenként formál, míg hasonlóvá nem válunk Megváltónkhoz. Helyreállít minket, és miközben munkálkodik rajtunk, megmutatkozik az Ő ereje, amely által nehéz dolgokat is meg tudunk tenni és a gondok közepette is megnyugodhatunk, mert Ő ad nekünk békességet. Bármire is legyen szükségünk, Ő megadja.
Talán megtörtek vagyunk, de nem elveszettek. Ő szeret, meggyógyít, gondoskodik rólunk és megváltoztat minket. A megtörtségünk sokszor szinte ledönt minket a lábunkról, de Isten hatalmasabb és helyre tudja állítani megtörtségünket is.
Testünkben hordozni Jézus halálát azt jelenti, hogy folyamatosan megemlékezünk arról, mit tett értünk. Szent Szelleme által bennünk él, és ugyanazt a győzelmet adja nekünk a bűn és a halál felett, amilyen diadallal Isten feltámasztotta Őt a halálból. Az Ő élete és ereje munkálkodik bennünk minden nap, minden helyzetben.
Uram, lenyűgöz, hogy Te milyen szeretettel vagy a megtörtek iránt. Sokat tettél azért, hogy megments engem, és most is azon munkálkodsz, hogy helyreállítsd bennem a Te képedet. Segíts, hogy hálával tudjak tekinteni a megtörtségemre is és minden szükségemet bízzam Rád. Ámen.
Scripture
About this Plan
Ebben a négyhetes tanulmányban tizenegy különböző bibliai történetet nézünk meg azért, hogy a Szentírásból lássuk, Isten hogyan veszi fel a harcot a szégyennel - úgy a szereplők életében, mint a mi sajátunkban is. Isten az, aki megtörte a szégyent akkor, és Ő töri meg most is. Nem vagy a szégyen hatalmának rabszolgája. Isten meg tudja törni azt az Ő ereje által. Ebben a tanulmányban megmutatjuk, hogyan.
More