YouVersion Logo
Search Icon

Félelem elleni vakcina 10. RészSample

Félelem elleni vakcina 10. Rész

DAY 3 OF 5

MI VAN A KEZEDBEN?


Mózes egészen megrendült, amikor Isten elhívta őt, hogy Izrael gyermekeit kiszabadítsa Egyiptomból. Tele volt kérdésekkel, és még elképzelni sem tudta, hogy fog majd hozzá egy ilyen bravúr kivitelezéséhez. Kérdésekkel, aggályokkal és ellenvetésekkel kezdte bombázni Istent, mire Ő nem így felelt: „Ne aggódj, Mózes! A következőt fogom tenni: először is, vérré változtatom a Nílus vizét. Azután elküldöm a békák csapását, majd tetvekkel, aztán legyekkel verem meg Egyiptomot. Utána megölöm az állatállományt, fekélyekkel, jégesővel és sáskával verem meg az országot, amit sötétség és az elsőszülöttek halála követ majd. Mihelyt kijöttetek Egyiptomból, kettéválasztom a Vörös-tengert, és nappal felhő-, éjszaka pedig tűzoszloppal vezetlek titeket a pusztában.” Biztos vagyok benne, az isteni terv ilyen részletes kinyilatkoztatása Mózes számára nagy vigasztalást jelentett volna. Ehelyett az történt, hogy amikor Mózes az összes kétségbeesett kérdését feltette arra vonatkozóan, hogy Isten miként fogja kiszabadítani a népét, Ő a maga kérdésével felelt: „Mózes, mi van a kezedben?” És ő ezt válaszolta: „Egy pálca.”

Egy pillanatra gondolj bele, mennyire abszurd dolgot kért Isten Mózestől - ezt a szökevény nomádot a leghatalmasabb birodalomba küldte a világon, hogy szabadítsa meg az Ő népét. És ehhez egy bot volt Mózes minden felszerelése! Az exodus egész története, az összes csoda, az összes világot megváltoztató hőstett folyamán egy boton kívül semmi más nem volt Mózes kezében! De amikor Mózes tette, amit tudott - használta azt, ami a kezében volt -, kezdett kibontakozni a történet hátralevő része, és egyfajta dominóeffektusban minden esemény kiváltotta a következőt, végig az Ígéret földjéig vezető úton.

Jelen helyzetben a föld valamennyi országában az emberek aggódnak a koronavírus járvány miatt. Sokan elveszítették a munkájukat, az anyagi bevételeiket és biztonságukat. Gyötrő kérdésekkel és a jövő iránti bizonytalansággal vannak tele. Ha te is így érzel, talán ez az üzenet az Úrtól neked szól. Készíts leltárt az életedről, hogy meglásd, éppen most mit tartasz a kezedben! Szó lehet emberekről, kapcsolatokról, érdeklődésekről, lehetőségekről, gondolatokról vagy álmokról. Megvan az esélye, hogy a jövőd magjai már elvettettek éledet földjébe. Kérd Istentől, hogy adjon bölcsességet a megkülönböztetésükre, azután pedig öntözd szorgalmasan, és várd az aratást türelmesen! És ne aggódj, ha Isten utat készített egy egész nemzet kiszabadítására egyetlen botot használva, akkor minden bizonnyal utat tud készíteni számodra is!


Scripture

Day 2Day 4

About this Plan

Félelem elleni vakcina 10. Rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 10. részét olvashatjátok, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen az Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy meg tudj birkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.

More