AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 2
2
1 Miután Jézus Heródes király napjaiban a júdeai Betlehemben megszületett, egyszer csak napkeletről mágusok érkeztek Jeruzsálembe,
2 kik ezt kérdezték: „Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk a csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte!”
3 Ahogy Heródes király ezt meghallotta, nyugtalanná lett és vele egész Jeruzsálem is.
4 Összehívatta hát a nép valamennyi főpapját és írástudóját és megtudakolta tőlük: hol kell születnie a Krisztusnak?
5 Azok azt felelték: „A júdeai Betlehemben, mert így szól a prófétán át adott írás:
6 Júda földje Betlehem, semmiképpen sem vagy te legkisebb Júda vezérei közül, mert belőled származik majd egy vezér, aki népemet, Izráelt, terelgetni fogja.”
7 Ekkor Heródes titkon elhívatta a mágusokat és pontos választ kért tőlük afelől az idő felől, mely óta az a csillag ragyog.
8 Aztán elküldte őket Betlehembe.” Menjetek – mondotta – és tartsatok pontos kutatást a gyermek felől. Ha megtalálnátok, adjatok nekem hírt róla. Hadd menjek el én is, hadd boruljak le előtte én is.”
9 Azok, miután a királyt meghallgatták, elutaztak. Egyszerre az a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg el nem jutott a fölé a hely fölé, ahol a gyermek volt és ott megállt.
10 Mikor a mágusok a csillagot meglátták, igen nagy örömre gyulladtak.
11 Miután bementek a házba, megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával, leborultak a földre és imádták őt. Azután felnyitották kincstartóikat és ajándékokat vittek neki: aranyat, tömjént és mirhát.
12 De miután álomban kijelentést kaptak, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, más úton mentek vissza országukba.
13 A mágusok visszatérése után egyszer csak megjelenik az Úrnak egy angyala álomban Józsefnek és megszólítja: „Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és fuss Egyiptomba! Légy ott, amíg nem szólok neked! Mert Heródes kerestetni fogja a gyermeket, hogy elveszítse.”
14 József még azon az éjjelen felkelt, magához vette a gyermeket s annak anyját és elköltözött Egyiptomba.
15 Ott volt, míg Heródes be nem fejezte életét, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: „Egyiptomból hívtam elő Fiamat!”
16 Heródest igen nagy indulat fogta el, mikor észrevette, hogy a mágusok kijátszották. Elküldött s megölette mindazokat a fiúkat, akik Betlehemben és annak határaiban két éven alul voltak, annak az időnek megfelelően, melyet a mágusoktól pontosan kikérdezett.
17 Ekkor teljesedett be a Jeremiás prófétán át szólt ige:
18 „Kiáltást hallottak Rámában, nagy sírást, jajveszékelést: Ráhel gyermekeit siratta s nem akart vigasztalódni, hogy nincsenek.”
19 Mihelyt Heródes befejezte életét, álomban az Úr angyala megjelent Józsefnek és azt mondotta:
20 „Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és menj Izráel földjére. Mert halottak már azok, akik a gyermek lelkére törtek.”
21 Felkelt József; magához vette a gyermeket és annak anyját és bement Izráel földjére.
22 Mikor azonban meghallotta, hogy Júdeán atyja, Heródes helyén Arkhelausz uralkodik, félt odamenni. Miután álomban kijelentést kapott, félrevonult, Galilea vidékeire ment.
23 Mikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett meg, hogy beteljesedjék a prófétákon át szólt ige, hogy názáretinek fogják hívni.
Pašlaik izvēlēts:
AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 2: CSIA
Izceltais
Dalīties
Kopēt
Vai vēlies, lai tevis izceltie teksti tiktu saglabāti visās tavās ierīcēs? Reģistrējieties vai pierakstieties