Jézus példázataiMinta

The Parables of Jesus

26. NAP A(Z) 36-BÓL/-BŐL

LÁZÁR ÉS A GAZDAG EMBER

Ebben a példázatban két leckét is megtanít Jézus: egyiket a rendelkezésünkre álló eszközök hasznosításáról, másikat az Isten Beszédébe vetett bizalmunkról.

A példázat első felében (19-26-os versek) látjuk, amint két ember sorsa teljesen megváltozik az örökkévalóságba lépve. Lázár, aki csak az asztalról földre hulló morzsákra vágyott, most angyalokkal érkezik Ábrahámhoz. A gazdag ember, aki rá sem hederített a koldusokra, most örök kínokat szenved. Ez a példázat nem arra szolgál, hogy bemutassa, mit tartogat az örök élet, hanem arra, hogy rámutasson, mennyire fontos jól felhasználnunk a nekünk adatott eszközöket, bármit és bármennyit is kaptunk - használjuk arra, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtunk, nem pedig saját vágyainkat elégítjük meg azzal. A gazdagság, sőt, még a nagy vagyon sem rossz önmagában. A lényeg mindig az, miként használjuk azt, amit kaptunk. Isten Országát építjük vagy testi kívánságainkat elégítjük meg velük?

Amint a gazdag ember felismeri hibáját, szeretné figyelmeztetni testvéreit arra, hogy a túlvilági szenvedés nem elkerülhető, azonban Ábrahám emlékezteti őt arra, hogy az Írások régóta felhívják erre minden ember figyelmét. Emberünk biztos abban, hogy egy csodás jel láttán testvérei bizonyosan megváltoznak, de Ábrahám nem így gondolja. Nem szabad a gazdag ember hibájába esnünk: ne legyünk olyanok, akik csodás jeleket várunk, miközben Isten Beszédét, mely itt van az orrunk előtt, figyelmen kívül hagyjuk! Jézus csodát csodára halmozott földi szolgálata során, az emberek nagy része mégsem hitt Őbenne és nem követte Őt. Adjunk hálát azért, hogy egyértelmű figyelmeztetést (és még sokkal többet) nyújt a Biblia, és ne követeljünk mindig többet és többet a Teremtő Istentől!

Szentírás

Nap 25Nap 27

A tervről

The Parables of Jesus

Ez a terv Jézus példázatain kísér végig téged. Célunk meglátni, mit jelentenek ma számodra Jézus legfontosabb tanításai. A terv során több olyan napot találsz, melyek arra szolgálnak, hogy behozd esetleges lemaradásodat. Így biztosan lesz elég időd elgondolkodni az üzeneteken és segítségükkel erőt meríteni Jézus szeretetéből és hatalmából!

More

We would like to thank Trinity New Life Church for this plan. For more information, please visit: http://www.trinitynewlife.com/