„Bizony hamar eljövök!”Minta

„Bizony hamar eljövök!”

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Mint fenyő a Kárpátokban…

Üdvözöllek Testvérem,

Igen, Jézus visszajövetele közel van, de… kell-e tőle félnünk?

Ha 2022-ben beletartoztál már az Egy Csoda Minden Nap családjába, emlékszel talán, hogy Máriát sürgősen kórházba kellett vinni első infarktusát követően. Kórházba kerülését megelőzően heteken át szenvedett… egyre inkább… egyre nehezebben lélegzett, nem tudott aludni sem… már fuldoklott. A maradék kevés kis levegőjével kiáltott Jézushoz: „Szeretlek Jézusom! Szeretlek… Szeretlek!”… Igen, akkor azonnalinak tűnt Máriának Jézus visszajövetele.

A kórházban egyenesen megmondták az orvosok, hogy közel a halál, mert lehetetlen volt a beavatkozás Mária túlságosan legyengült állapota miatt. Mária csak ennyit mondott nekem: „Ha itt az óra, hát itt az óra. Tudom, hova megyek.”

Testvérem, hogyan várjuk hát Jézus visszajövetelét? Tudván azt, hova megyünk. Jézushoz megyünk… Jézushoz megyünk, aki mindig szélesre tárja előttünk karjait és Szívét. (Lásd János 19,33-37)

Tudatában lenni annak, hova megyünk, erőssé tesz minket, hasonlóvá a Kárpátok fenyőihez, mondja nekünk Mária… ezekhez az örökzöld fenyőkhöz: A Hit által mélyen gyökeret verünk… a remény által az Ég felé emeljük a fejünket… Jézust nézzük… és rendíthetetlenné válunk, az életnek akármilyen szele és vihara érjen is minket: Semmi sem tud megrendíteni minket, mert belegyökereződtünk Krisztusba, és egyre inkább Őfelé tartunk.

Testvérem, nem félsz, mert tudod, hova mész… Istenedhez, Megváltódhoz, Mindenedhez!… Ő pedig késedelem nélkül jön. Hívjuk hát Őt: „A Lélek és a Menyasszony ezt mondják: Jöjj el! És aki hallja, ezt mondja: Jöjj el!” (Jelenések 22,17) – Ámen, bizony jöjj el Uram Jézus!(Jelenések 22,20)

Testvérem, Te egy csoda vagy! Hála Istennek, hogy vagy!

Az Élet csapata

A tervről

„Bizony hamar eljövök!”

„Bizony hamar eljövök!” (Jelenések 22:20)… Jézus ezen szavai a Jelenések könyében zárják a Szentírást. Fel akar rázni minket ezzel Jézus lankadtságunkból s mindabból, ami elvonja Őtőle a figyelmünket: Igen, Jézus hamarosan el fog jönni számodra… Várd Őt, szomjazd Őt… készülj fel! Ha tudod, hova mész, megváltozik tőle az életed!

More

Szeretnénk köszönetet mondani hu.jesus.net nak, hogy biztosította ezt a tervet. További információért látogasson el a következő oldalra: hu.jesus.net/?utm_campaign=amed&utm_source=Youversion&utm_medium=referral&utm_content=Bizony-hamar-eljovok
 

Kapcsolódó tervek