Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében JárniMinta

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

32. NAP A(Z) 42-BÓL/-BŐL

5. Hét/Csütörtök

Az üdvösség reménysége

Olvasd el!: 1 Thesszalonika 5:1-11

IMÁK: 1 Thesszalonika 5:8-9

Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak! Vegyük fel hát magunkra a hit és az isteni szeretet mellpáncélját! Fejünkre tegyük fel a sisakot, vagyis bizakodva várjuk a teljes megváltásunkat, hiszen Istennek nem az a terve velünk, hogy haragja elpusztítson, hanem hogy üdvösséget nyerjünk Urunk, Jézus Krisztus által!”

Elmélkedés

Ezek a versek arra emlékeztetnek bennünket, hogy milyen fontos, hogy éberek és józanok legyünk, amikor ebben a világban mozogunk. Arra vagyunk elhívva, hogy a hitet és a szeretetet mint mellvértet vegyük fel, hogy megvédjen bennünket az ellenség támadásaitól, és az üdvösség reményét mint sisakot, hogy megvédje elménket a világ hazugságaitól és kísértéseitől.

A közösségi oldalakon való tartózkodás vagy a tévénézés után könnyen belemerülhetünk e világ gondjaiba és félelmeibe. De törekednünk kell arra, hogy a Jézus általi üdvösségünk reményére összpontosítsunk, és ennek az üdvösségnek a csodálatos jelentőségére, ami mind a jelenre, mind az örökkévalóságra vonatkozik. Ha így teszünk, megtapasztalhatjuk Isten békéjét, és erőt találhatunk ahhoz, hogy örömmel és bizalommal nézzünk szembe minden egyes nappal, tudva, hogy bár most nehézséget és szenvedést kell elviselnünk, dicsőséges jövő vár ránk.

Ezért úgy dönthetünk, hogy a világosság gyermekeiként élünk, tudva, hogy jövőnk Krisztusban biztos. Látjuk az idők jeleit, mégsem aggódunk. Isten felvértezett minket azzal a páncéllal, amely minden napra, minden akadályhoz elég erős. Nem félelemmel tekintünk a jövőbe, mert tudjuk, hogy Isten már ott van. Viseljük az üdvösség sisakját, Isten Igéjével védjük elménket, és éberek maradunk az ellenség támadásaival szemben.

Ima

Drága Úr Jézus, segíts ébernek lennem, és annak tudatában élnem, hogy Te velem vagy, minden napon. Kérlek, segíts, hogy a szívem figyeljen a Te jelzéseidre és a Veled való időre, és segíts ébernek lenni a Sátán ravasz támadásaival szemben. Segíts, hogy szeretni tudjam azokat, akiket az életembe helyeztél, és örömteli várakozással nézni a jövő elébe, míg a Te visszajöveteled várom. Ámen.

Nap 31Nap 33

A tervről

Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni

Ebben a hathetes tanulmányban azt fogjuk megtanulni, hogyan fegyverkezzünk fel, álljunk szilárdan, hogyan harcoljunk. Nem vagyunk többé hiszékenyek és gyanútlanok, amikor a Sátán mesterkedéseiről van szó. Ismerjük a céljait. Ma megállunk Isten igéjén, éberen és óvatosan a csatában, ami körülöttünk zajlik. Ma eldöntjük, hogy Isten igazságának az erejébe gyökerezünk, felöltözve a tőle kapott fegyvereinket, és beleállunk a csatába tudva, hogy Isten már megnyerte a háborút. Fegyverbe drága testvérem; eljött a harc ideje!

More

Szeretnénk köszönetet mondani Love God Greatly Hungary nak, hogy biztosította ezt a tervet. További információért látogasson el a következő oldalra: https://hungarian.lovegodgreatly.com/