Mi életem célja? Szeretni Istent és embertársaimatMinta

Két parancsolat
Fókusz
Ma arról gondolkodunk, mi életünk legnagyobb célja és értelme: Isten és felebarátaink szeretete. Imádkozz néhány pillanatig, és fejezd ki őszintén, mit érzel most életed céljának ezen területével kapcsolatban!
Gondolatébresztő
Teréz anya – Ajándék Istennek
„Hagyd, hogy teljes egészében Jézus irányítson, hogy elméd az Ő gondolatait gondolja, hogy kezed az Ő munkáját végezze, hiszen mindenható leszel, ha Ő a támaszod!”
Howard Thurman – Jézus és a kitagadottak
„Minden egyes ember felebarátja, jó szomszédja lehet az összes többi embertársának. A szomszédság nem térbeli dolog; sokkal inkább minőségbeli. Emberként a szomszédunkat közvetlenül és tisztán kell szeretnünk, úgy, hogy semmilyen akadálynak nem hagyunk teret magunk között.”
Alkalmazás
Hogyan változna meg az életed, ha életcélodat Jézus két legfontosabb parancsa határozná meg? Hogyan tudnál ma szeretettel fordulni Isten és a környezeted felé?
Válasz
A következő napokban megvizsgáljuk, mit jelent életcélunkat aköré építeni, hogy szeressük Istent és mindazokat, akik közé Ő minket helyezett. A mai elmélkedés zárásaképp arra bátorítunk, mondd el a következő egyszerű fohászt!
„Uram, nyisd meg a szívemet, lelkemet és elmémet, hogy szerethesselek Téged és felebarátaimat, szomszédaimat!”
Szentírás
A tervről

Fedezd fel, mi az életed célja Jézus követőjeként; szeretni Istent és embertársaidat! Hét nap alatt megvizsgáljuk a te személyes életedben a dicsőítés, az átalakulás, az együttérzés, a szolgálat és az igazság témáját. Minden napi alkalmat egy imával kezdünk, hogy az aktuális témára tudj fókuszálni, majd elolvasunk egy-két szentírási szakaszt, egy teológiai jellegű elmélkedést, végül pedig megnézzük, hogyan alkalmazhatjuk az aznap olvasottakat és hogyan válaszolhatunk rájuk.
More