Magok: mik azok, és miért fontosak? Minta

Negyedik nap – Isten Országának magjai

Azt már tehát már tudom, hogy Jézus által teremtettem újjá, és hogy az én felelősségem a növekedésemmel kapcsolatban abban áll, hogy szeressem az embereket. Ez mind nagyszerűen hangzik, de van még valami, amit tudnom kell?

(Mk 4:30–32)

„Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.” (Mk 4:30–32)

Jézus volt az a mustármag, amelyet elvetettek a földbe. Kicsinek és jelentéktelennek tűnt, de ami Belőle fakadt, az nagyobb mindennél, ami ebben a Földnek nevezett kertben valaha létezett! De mire is gondol Jézus, amikor Isten Országát említi?

(Mk 4:3–9)

„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk 4:3–9)

Később, amikor eloszlott a tömeg, a tizenkét tanítvány és még néhány érdeklődő megkérdezte Jézust, hogy mit jelentenek ezek a példázatok. (Mk 4:10)

„Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik…” (Mk 4:11)

(Mt 28:18–20)

„Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: »Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.«” (Mt 28:18–20)

Isten Maga adott nekünk küldetést, mégpedig ugyanazt, mint a Teremtés könyvében – hogy vessünk el magokat, és népesítsük be a Földet. Ezúttal azonban nem természetes, hanem természetfeletti maggal kell dolgoznunk (1Móz 1:11–12). Arra kaptunk megbízást, hogy menjünk ki magvetőként, és ültessük el az Ige magját, az evangélium örömhírét (Mt 28:18–20)! Nem csupán jó földbe kell vetnünk, hanem mindenfélébe, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget arra, hogy befogadhassa a magokat, és hogy termést hozhasson (Mt 28:18–20).

(Jel 14:14–15)

„És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön.” (Jel 14:14–15)

Egyszer eljön a nap, amikor a földművelés, a magvetés befejeződik, és Jézus learatja a termést. Ez az Isten Országa, a mi feladatunk pedig az, hogy annak földjein dolgozzunk. A mag Jézus, a termés pedig azok a testvéreink, akik ebből a halhatatlan magból születtek újjá.

Isten magjából teremtettünk és alakultunk át, így hát ugyanazokból a dolgokból épülünk fel, amelyekből Ő! Ezt leginkább az életünk minden területét átjáró szeretetben nyilváníthatjuk ki. Ez a szeretet pedig akkor válik egyértelművé, ha teljesítjük azt a feladatot, amelyet Isten adott nekünk – hogy az egész földi életünket Jézus magjainak terjesztésére és az Isten Országának növelésére szenteljük.

Ez tehát annak a története, hogy honnan származol, merre tartasz és miért vagy itt.