A megfáradtaknak: Isten velem vanMinta

Isten velem van

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” – Máté 11:28-30

Amikor elfelejtettnek, vagy magányosnak érezzük magunkat, az a legrosszabb. Az már önmagában elég rossz, ha szorongással küzdünk, de ha ehhez még hozzáadódik az a kérdés, hogy vajon van-e valaki, aki olyannak lát minket, amilyenek vagyunk, vagy van-e valaki, aki kész beleállni a szenvedésünkbe, és fogni a kezünket – ez még nehezebbé teszi a helyzetet.

Az attól való félelem, hogy egyedül maradunk a gondolatainkkal, a fizikai reszketéssel és a lelki kérdéseinkkel arra ösztönöz, hogy Istent keressük, amikor nem jól néznek ki a dolgok. Hol van Ő, amikor a félelem megbénit és alig bírjuk végigcsinálni a napot? Amikor az elménk ugyanazt a tolakodó gondolatot vagy aggodalmat ismétli folyamatosan. Amikor azon gondolkodunk, hogy ez a borzalmas állapot lesz-e az új normális életünk?

Vágyunk arra a megnyugtatásra, hogy Isten lát bennünket, amint küzdelmeink kellős közepén csücsülünk, és arra vágyunk, hogy a segélykiáltásunkat meghallja.

Az Úr pedig önmaga miatt ígéretet tesz, hogy velünk lesz. Sosem téveszt szem elől, és mindig munkában van a színfalak mögött, olyankor is, amikor távolinak tűnik.

Emlékezz: Isten velem van.