Jézus útján járniMinta

Practicing the Way

2. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

CÉL #1: LÉGY JÉZUSSAL

Nem meglepő, hogy Jézus a tanítványai formálását egyszerűen azzal kezdte, hogy hívta őket: „Jöjjetek, kövessetek engem” – hogy csak járjanak mellette az úton.

Meghívta Andrást és barátját, hogy egyszerűen jöjjenek és nézzék meg, hol száll meg. „Elmentek tehát, és látták, hol száll meg, és azon a napon nála maradtak” (János 1:39).

A Lukács 10:39–ben olvashatunk egy Mária nevű tanítványról, aki „az Úr lábainál ülve hallgatta, amit mondott”.

A Márk 3:13 szerint Jézus „magához hívta” tanítványait, és „azok odamentek hozzá”. Ez egy tucatnyi vagy akár több száz követőből álló csoport lehetett, akik hosszú időt töltöttek Jézussal. Ebből a nagyobb tanítványi körből választott ki Jézus tizenkettőt különleges képzésre, hogy „vele legyenek”.

Ez a Jézusi tanítványságnak első és legfontosabb célja: hogy vele legyünk, minden ébren töltött pillanatban tudatában legyünk jelenlétének, és figyeljünk a hangjára. Hogy kialakítsuk azt a fajta együttlétet Jézussal, amely az egész életünk alapját képezi.

Jézust követni nem egy háromlépéses formula, de van egy sorrend. Nem egy program, hanem egy fejlődési folyamat.

Ebben a napi elmélkedésben és a következő kettőben ezt a folyamatot fogjuk megvizsgálni. Íme az áttekintés: Először eljössz, és Jézussal vagy; fokozatosan elkezdesz olyan lenni, mint ő; végül, mintha már nem is tehetnél mást – elkezded tenni azokat a dolgokat, amiket ő tett a világban.

Látjuk ezt a folyamatot az eredeti tanítványok történeteiben: hónapokat vagy talán éveket töltöttek azzal, hogy Jézust követték Izraelben, és a lábainál ültek. Nagyon lassan kezdtek megváltozni, és végül Jézus „elküldte őket”, hogy hirdessék az evangéliumot (Lukács 9:2).

Talán új vagy Jézus követésében, és azt kérdezed: Hol is kezdjem? Itt kezded, az első céllal: Légy Jézussal.

Amikor arra gondolsz, hogy „kialakítod az együttlétet Jézussal,” mi jut eszedbe? Lennél hajlandó ma pár percig megállni, és a gondolataidat és a szívedet visszavezetni Jézus jelenlétéhez benned? Hogyan tehetnéd ezt meg a gyakorlatban?

Nap 1Nap 3

A tervről

Practicing the Way

Ki az, akivé válsz? Ha elképzeled magad 70, 80 vagy akár 100 évesen, milyen embert látsz a jövőben? Az elmédben megjelenő kép reménnyel vagy inkább félelemmel tölt el? Ebben az elmélkedésben John Mark Comer megmutatja, hogyan formálódhatunk lelkileg, hogy napról napra egyre inkább Jézushoz hasonlítsunk.

More

Szeretnénk köszönetet mondani John Mark Comer Teachings Practicing the Way szervezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információért kérünk, látogass el a következő angol nyelvű weboldalra: https://practicingtheway.org