Istenbe vetett bizalom a szenvedések idejénMinta

Olvasd el!: Jeremiás siralmai 4

IMÁK: Jeremiás siralmai 4:17

„Oly sokáig vártunk hiába, már a szemünk is belefáradt, reménykedve lestük a látóhatárt: jön-e már a felmentő sereg.”

Elmélkedés

Míg a tegnapi olvasmány némi megkönnyebbülést és reményt nyújtott, a negyedik fejezetben újból visszatérünk az embertelen szenvedés kemény valóságához. A babilóniaiak megszállták Jeruzsálemet, levadászták a népét, és foglyokat hurcoltak el. Még több júdai várost leromboltak, így a régiót teljes pusztulásban, megmaradt népét pedig embertelen lealacsonyításban hagyták. A könyv szerzője továbbra is siránkozik az őt körülvevő körülmények miatt, mi pedig továbbra is tanuljuk és gyakoroljuk vele együtt a siránkozást.

Júda „hiába keresett segítséget”, amikor Egyiptom népéhez könyörgött, de Egyiptom visszavonult és Júdát a babiloni invázió elszenvedésére hagyta.

Milyen gyakran keresünk segítséget rossz helyen és hiába? A szemünk elfárad, elbátortalanodunk, és végül rájövünk, hogy egyik keresett dolog sem menthet meg minket. Talán nekünk is voltak olyan barátaink és mentoraink, mint Jeremiás próféta, akik azt tanácsolták, hogy nézzünk az Úrra, forduljunk Hozzá, és kérjünk segítséget, de mi elutasítottuk. Túl jelentéktelennek tűnt ahhoz, hogy beszéljünk róla az Úrral, vagy talán nem igazán tudtuk, hogyan közelítsük meg Istent azzal, ami a szívünket nyomja.

Ismerős lehet ez a hozzáállás, amikor siránkozásra kerül a sor. Nem értjük, mi történik, nem látunk reményt és úgy érezzük, hogy Isten hallgat. Ordítani szeretnénk, és megkérdezni: „Miért? Meddig még, Uram?”, de nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy az ilyen kirohanások helyénvalóak-e, amikor a menny és föld Teremtőjéhez szólunk.

A siránkozás gyakorlása utat nyit a megterhelt, szenvedő szívnek, hogy a kegyelem trónusához járulhasson. Nemcsak lehetővé teszi, hanem még bátorítja is a hívőt, hogy az Úrhoz, a mindenség Teremtőjéhez és Fenntartójához forduljon, és megossza Vele panaszait. Ő a mi Mennyei Atyánk, és mélységesen szereti gyermekeit.

Beismerjük, hogy rossz helyen keressük a segítséget, és megbánjuk. Emlékezünk arra, hogy kicsoda Isten, és újra meg újra hirdetjük az Ő szentségét, függetlenül a körülményeinktől. Isten igaz, és amit Ő mond, az igaz. A körülöttünk lévő szenvedés nyomasztó lehet; a helyes válasz az Úrba vetett hit, mert Ő irányít mindent. Dicsérhetjük Őt, amiért ilyen időkben hangot ad nekünk – a siránkozás hangját és gyakorlatát.