Velünk az Isten!Minta

Olvasd el: Lukács 22:39—23:56

IMÁK: Lukács 22:41–43

„Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: »Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!« Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust.”

ELMÉLKEDÉS

A mai igerészt talán letaglózónak találjuk, hiszen Jézus szenvedéstörténetének számos eseményét tartalmazza. Míg Lukács evangéliumának első huszonegy fejezete három év történéseit dolgozza fel, ezek az események tizenkét óra leforgása alatt történtek. Ha egyszerre olvassuk, bepillantást nyerhetünk abba, mekkora sokként érhette a tanítványokat az események ilyen gyors forgataga. Az evangélium vége felé közeledve, Lukács írása összefoglalható azzal, ahogy Jézus a mellé keresztre feszített bűnözőkhöz fordult.

Az egyikük kigúnyolta, azt mondta neki, hogy bizonyítsa be a hatalmát azzal, hogy mindhármukat megszabadítja a végzetüktől. Nem hitte el, hogy Jézus a Krisztus, de ennek ellenére csodát akart Jézustól. A vallási vezetőkhöz hasonlóan az utolsó pillanatig ellenkezett Jézussal és az Ő céljával.

A másik bűnöző viszont hitt neki. Rendreutasította a társát, és teljes mértékben tisztában volt a bűnével és azzal, hogy szüksége van a Megváltóra. Félte az Istent. Hitt abban, hogy Jézus bűntelen, hogy Ő a Király, egy országot fog kapni, még akkor is, ha most éppen mellette lógott a kereszten. Alázattal közeledett Jézushoz, és kegyelemért könyörgött. Jézus követőihez hasonlóan, ő is igazi hitet mutatott, még az utolsó pillanatban is.

Jézus válasza pedig egybecseng azzal, aki Ő maga. Megkönyörült rajta és a hite miatt befogadta az országába. Nem számított, hogy ez az ember mivel érdemelte ki a keresztre feszítést; csak az számított, hogy hitt abban, hogy Jézusban örök megváltás várja. Jézus pedig megkönyörült valakin, aki ezért esedezett, ahogy már annyiszor tette ezt korábban is.

Ehhez a két bűnözőhöz hasonlóan nekünk is szembe kell majd néznünk a halállal (remélhetőleg nem így). Mi lesz a válaszunk Jézusnak, amikor az örökkévalóság küszöbén állunk? Kigúnyoljuk Őt vagy alázattal kérjük a kegyelmet, amire kétségbeesetten szükségünk van, de amit nem érdemlünk meg?

Ahogy a Lukács evangéliumával foglalkozó tanulmányunk a végéhez közeleg, el kell gondolkoznunk ugyanazokon a kérdéseken, amelyeket korábban már feltettünk Jézusról: „Kinek mondod Jézust?”, és „Megéri követni Őt, annak ellenére, hogy a követésének magas ára van?” Szánj ma időt arra, hogy válaszolj ezekre a kérdésekre, gondold át, kicsoda Jézus, és mit tett érted! Hiszel Neki és követed Őt?