Megadom magam: Inspiráló tanúságtételek elítéltek tollábólMinta
AZ ÚR SZERET ENGEM
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” —János 10:27-28 (HUNB)
Keresztény életet éltem, de azután eltávolodtam az igazságtól. Sok éven át egyik balhéból sodródtam a másikba, mélyen legbelül tudva, borzasztóan szükségem van az Úrra, de harcoltam ezzel a gondolattal a Tőle való félelem miatt. Mégis egy nagyon egyszerű példa emlékeztetett, hogy Isten folyamatosan, féltő gonddal hívott vissza a nyájába. Soha nem beszéltem a gyermekeimnek a helyzetemről a börtönéveim alatt. Bármikor hívtam őket vagy írtam nekik, azt mondtam, hogy csak „távol" vagyok, és „minden rendben". De egyszer egy keresztény hölgy, aki jóbarátom volt a börtönben, javasolta, hogy mondjam el az igazságot a gyerekeimnek.
Elmondtam és vártam két nyugtalan hónapig a válaszukra. Végre, egy hatalmas áldást kaptam – az első levelet a lányomtól. Az oldal tetején nagybetűkkel ezt írta, „KÉRLEK ÍRJ GYORSAN" és "MAMA, MINDIG SZERETNI FOGLAK".
A lányom szavai felnyitották a szemem egy hatalmas igazságra: az Úr mindig szeret engem. Azért imádkozom, hogy hűséges legyek Hozzá és azzá váljak, akivé Ő akar engem tenni.
—Nina
IMA: Édes Istenem, kérlek segíts, hogy mostantól olyan életet éljek, amilyet Te akarsz nekem, napról napra. Köszönöm a türelmedet irántam. Segíts, hogy türelmes legyek másokkal. Ámen.
Szentírás
A tervről
A Biblia a megváltás, szabadság és remény könyve. Az oldalai tele vannak dinamikus és megtört akaratú szereplőkkel, akik válaszokat keresnek. Bizonyos tekintetben azokhoz a korábbi elítéltekhez hasonlítanak, akik azokat a vallási elmélkedéseket írták, amiket most olvasni fogsz. Reméljük, hogy megerősítőnek és bátorítónak fogod találni a rácsok mögötti egyház hangjait. Az ő tanúságtételük szabadítson meg bennünket.
More