Örök SzövetségMinta

Örök Szövetség

24. NAP A(Z) 28-BÓL/-BŐL

Olvasd el: Lukács 1:39–56

IMÁK: Lukács 1:46–50

„Mária pedig ezt mondta: »Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből, szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek, mert rátekintett alázatos szolgálóleányára! Bizony, mostantól fogva minden nemzedék boldognak és áldottnak mond engem, mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas! Szent a neve! Nemzedékről nemzedékre irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt. «”

Ehhez fogható családlátogatás nemigen akadt a történelem során. El tudod képzelni, hogy miről beszélgethetett Mária és Erzsébet csodálatos teherbeesésük kapcsán? Erzsébet azt mondta Máriának, hogy azok, akik hiszik, hogy Isten teljesíti ígéreteit, áldottak.

Mária egyértelműen hitt, és olyan áhítat töltötte el, hogy dicsőíteni kezdte az Urat. Nem tudta, hogy egy istállóban fogja megszülni a gyermekét, és azt sem, hogy utána menekülniük kell a király elől, aki meg akarja majd ölni a kisbabát. Nem tudta, hogy a fiának milyen nehéz utat kell majd bejárnia és azt sem, hogy neki milyen fájdalmas lesz végignézni, ahogy gyermekét megverik, kigúnyolják és megölik.

Azt viszont tudta, hogy ő a kiválasztott, aki gondoskodik Isten fiáról, és hogy Isten minden neki tett ígéretét megtartja majd, így azt is, hogy vele marad és segíteni fogja őt.

Uram, az, ahogyan a történelem eseményeit úgy alakítottad, hogy ez a két asszony megtapasztalhassa terhességük csodáját, lenyűgöző. Segíts, hogy emlékezzünk, Te a mi életünkön is raja tartod a kezed, és arra, hogy osztatlan figyelmedet élvezzük. Segíts, hogy körülményeinktől függetlenül mindig örömet leljünk abban, hogy Te velünk vagy. Ámen.

Nap 23Nap 25

A tervről

Örök Szövetség

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.

More

https://lovegodgreatly.com/hungarian/