Ábrahám – Tökéletesség Helyett HitMinta
Olvasd el: 1 Mózes 12:10–20, Filippi 4:19
IMÁK: Filippi 4:19
„Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, ha a Krisztus Jézusban éltek.”
Elmélkedés
Isten ígéretet tett Abrámnak. Megígérte, hogy nagy néppé és nagy névvé teszi, és hogy megáldja őt, valamint rajta keresztül a Föld minden családját. Isten parancsot is kapcsolt az ígérethez: Abrámnak el kellett mennie arra földre, amelyet Ő mutatott neki. Isten elvezette Abrámot Kánaánba, megmutatta neki a földet, melyet egy nap majd az utódainak ad. Abrám pedig hitt Istennek és engedelmeskedett.
Azonban éhínség tört ki. A földön, melyet Isten Abrámnak és utódainak ígért, nem termett élelem. Olyan szörnyű volt az éhínség, hogy Abrám fogta a feleségét, és felkerekedett Egyiptomba. Abrám hátrahagyta a földet, amelyet Isten adott neki, és idegen területre ment ellátásért. Ahelyett, hogy bízott volna Isten gondoskodásában, a saját ösztöneire támaszkodott, és oda ment, ahol élelmet talált.
Abrám felesége gyönyörű volt, így Abrám félt, hogy a fáraó saját feleségéül akarja majd Szárajt, őt pedig megöli. Ahelyett, hogy bízott volna Istenben, kigondolt egy saját tervet, amely Szárajt is veszélybe sodorta. Bár végül sok ajándékot kapott a fáraótól, veszélybe sodorta a Szárajtól születendő utód ígéretét.
Az Abrám életéről szóló beszámolónak már az elején kiderül, hogy nem ő, hanem Isten a történet igazi hőse. Isten volt az, aki kiválasztotta Abrámot, hogy általa szárba szökkenjen a megváltás ajándéka. Isten volt az, aki kiválasztotta a földet, amin Abrám és az utódai élhettek. Ő volt az, aki Abrám hibái és hitetlensége ellenére megtartotta az ígéretét. Egyedül Isten a hős, aki védelmezte az Abrámnak és Szárajnak tett ígéretét. Amikor próbálkozásuk, hogy mentsék magukat, kudarcba fulladt, Isten volt az, aki közbelépett, és megmentette kiválasztottait.
Az éhség és a veszély ellenére, amelyekbe keveredünk, Istenünk az, aki mindig megment bennünket. Ő a hőse minden történetnek, a miénknek is. Ő az, aki gondoskodik rólunk, aki védelmez, és aki helyreállít minket. Bízhatunk Benne a bizonytalanság és a bukások során is. Ő az egyetlen, aki be tudja tölteni minden szükségünket.
Ima
Mennyei Atyám, egyedül Te vagy a hős. Bocsásd meg nekem a hitetlenségemet, amikor megpróbálom a dolgokat a saját kezembe venni. Adj türelmet, miközben Benned bizakodom. Adj hitet, hogy akkor is bízni tudjak, amikor a dolgok látszólag szétesnek. Tudom, hogy Te gondoskodsz rólam, és védelmezel engem. Ámen.
Szentírás
A tervről
Amikor nem látjuk világosan, mit vár el Isten tőlünk, akkor tanulmányozhatjuk Isten embereinek életét és megvizsgálhatjuk a hitüket bemutató példákat. Ez a tanulmány Ábrahám és fia, Izsák hitéletét tekinti át. Nem voltak tökéletes emberek, Isten mégis mindkettőjüknek csodálatos ígéretet tett, még ha a cselekedeteik nem is voltak mindig összhangban a hitükkel. Isten már jóval azelőtt igaznak fogadta el Ábrahámot, mielőtt a hitén kívül mást is kért volna tőle.
More
Szeretnénk megköszönni a Love God Greatly Hungary-nek, hogy ezt a tervet biztosította. További információért látogasson el a következő oldalra: https://lovegodgreatly.com/hungarian/