Becsületes életvitelMinta

A Life Of Integrity

3. NAP A(Z) 4-BÓL/-BŐL

Becsületünk veszélyeztetése

Amikor nem Isten igazságát választjuk, a becsületünket veszélyeztetjük. Nem számít, mennyire apró a kompromisszum, amelyet megkötöttünk, az mindenképpen csorbát ejt a szívünkön. A következő a probléma: a kompromisszumot követi az önigazolás, az önigazoló magyarázkodás pedig összekuszálja a dolgokat. Ami addig fekete-fehér volt, beszürkül, mi pedig ezer okot találunk arra, miért is nem szükséges, hogy minden helyzetben Isten igazsága vezessen minket.

Az ember a beszédben alkuszik meg a legkönnyebben. Szavainkkal esünk túlzásokba eltorzítva az igazságot, pletykálkodunk, kegyes hazugságokat mondunk, betarthatatlan ígéreteket teszünk, aztán meg magyarázkodunk. A kegyes hazugság nem is hazugság, nem? Különben is, csak jobb füllenteni, mint megbántani valakit! Mit számít, hogy lódítottam, hisz senkinek sem ártottam vele. A fekete-fehér pedig csak egyre szürkül.

Tetteinkben is megalkudhatunk. Egy apróságot elveszünk engedély nélkül, az ebédidőnket kicsit túlnyújtjuk, vagy elfogadjuk a jutalmat valamiért, amit nem is mi tettünk. Aztán indul az önigazolás. A múltkor úgy sem kaptuk meg, ami járt volna, úgyhogy... akkor miért ne?! Egy ember nem hiányzik, meg amúgy is, van miből kifizetniük ezt a félórát. A fekete-fehér pedig csak egyre szürkül.

Minden megalkuvással, kifogással és önigazolással Isten igazságát torzítjuk el és mozdítjuk ki megfelelő helyéről az életünkben. Isten a szívünket nézi, nem a megalkuvásunk mértékét. Az Ő igazságának nincsenek szürke területei, abban minden vagy fekete, vagy fehér.

Egy adott pillanatban könnyebbnek tűnhet kompromisszumot kötni, de életet csakis Isten igazsága ad. Amikor szavaink és tetteink összhangban azzal, amiben hiszünk, vagy azzal, amiről állítjuk, hogy hisszük, kevesebb időt és energiát töltünk azzal, hogy kétkedünk saját döntéseink felől és félünk a lebukástól. A megalkuvás és az önigazoló magyarázkodás beárnyékolják Isten neked szánt terveinek igazságát. Válaszd az igazságot akkor is, amikor az kellemetlen és nehéz.
Nap 2Nap 4

A tervről

A Life Of Integrity

Azt mondod ki, amit gondolsz, és komolyan gondolod, amit mondasz? Összhangban vannak szavaid és tetteid azzal, amiben hiszel? A mai világban nehéz teljes becsülettel élni. Ha nekifogsz ennek az olvasótervnek, közelebbről megvizsgálhatod a témát, és felfedezheted, miként tudsz felépíteni egy becsületre alapozott életet.

More

Szeretnénk köszönetet mondani Markey Motsingernek azért, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a markeymotsinger.com weboldalon találsz, angol nyelven.