Békességet keresveMinta
Békesség a kapcsolatainkban
A bizonytalanság sok konfliktust tud okozni, az elmúlt időszakban pedig biztosan mind megtapasztaltuk ezt.
Legyen szó politikai vagy közösségi médián levő vitákról, ünnepi asztalnál való veszekedésekről vagy a járványügyi szabályok betartásáról, sokszor előfordulhatott, hogy a hozzánk legközelebb állókkal vesztünk össze a legjobban.
Viszont csüggedésre semmi ok, mert lehetséges, hogy békességben legyünk másokkal. Sőt, Jézus tanítványaiként feladatunk is, hogy békét teremtsünk, Jézus ugyanis ezt mondta a hegyi beszédben:
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Máté 5:9 HUNB
Fontos megjegyezni, hogy a béke teremtéséről, és nem a béke fenntartásáról van szó. A béke teremtése ugyanis egy aktív cselekedet, és nem azt jelenti, hogy mindenkivel egyet kell értenünk, soha nem vitatkozhatunk és le kell nyelnünk mások véleményét. Ezek a béke látszatát kelthetik, de ez nem igazi békesség.
Valóban lehet, hogy úgy érezzük, könnyebb lenne úgy tenni, mintha nem is lenne konfliktus és beseperhetjük a dolgokat a szőnyeg alá mondván, hogy „Jobb a békesség”. Ez viszont nem egy szeretetteljes reakció, hiszen ahogy Pál apostol a Róma 12-ben írta, a szeretet őszinte. Ha elfolytjuk az érzéseinket és ignoráljuk a konfliktust, azzal nem fogunk békét teremteni.
A Róma 12-ben Pál arra bátorít minket, teremtsünk valóságosan békét; áldjuk azokat, akik bántanak minket, és ne álljunk bosszút, de ezek mellett még egy fontos dologra hívja fel a figyelmünk:
Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Róma 12:18 HUNB
Mennyire érdekes, hogy azt mondja: amennyire tőletek telik. Azaz attól még, hogy más tett valamit velünk, legyünk mi a béketeremtők, ne várjunk arra, „hogy majd a másik!”. Bármekkora is legyen a káosz körülöttünk, Isten akarata az, hogy békét teremtsünk, jelentse ez azt, hogy valakivel négyszemközt lerendezzük a dolgokat vagy azt, hogy kilépünk egy helyzetből, ha nincs jobb megoldás.
Hogyan teremthetnénk tehát békét minden helyzetben? Jakab levele segítségünkre van ebben:
A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek. Jakab 3:17-18 HUNB
A béketeremtő Istentől kér bölcsességet, majd megvizsgálja önmagát, hogy békességgel van-e tele, vagy hiúsággal. Ez azt jelenti, hogy habár szívesen elmondjuk a véleményünket és aggályunkat, nem helyezzük magunkat mások fölé.
Azt is jelenti, hogy alázattal és szeretettel osztjuk meg a véleményünket és azt, hogy megvizsgáljuk miért mondjuk el a véleményünket: azért, mert a valódi igazságot szeretnék, vagy azért, mert azt akarjuk, hogy igazunk legyen.
Amikor tehát legközelebb konfliktusban találod magad, állj meg és gondold át a dolgokat. Akard a másiknak a legjobbat, légy alázatos, imádkozz! Mondd el, te mit érzel, és gondold át, mit tehetsz, hogy megoldjátok a szituációt!
Amikor ezeket teszed, Isten gyermekeként békét teremtesz.
A tervről
Lehet-e békességünk mikor minden a feje tetejére áll? Röviden: igen, de nem a saját erőnkből. Egy ilyen kemény év után lehet, hogy sokunkban vannak kérdések. Ebben a hétnapos olvasótervben Pastor Craig Groeschel igehirdetései nyomán megnézzük, hogyan szerezhetjük vissza a hiányzó békét, ami után vágyunk.
More