Minden, amire szükségem vanMinta

Minden, amire szükségem van: az én osztályrészem

„Miért legyek bátortalan, miért legyek szomorkodó,

Miért legyek magányosan mennyről s otthonról álmodó;

Jézus az én osztályrészem és örökké a Barátom.

Megóvja a kis verebet és engem is véd, már látom.

Megéneklem boldogságom és hogy élhetek szabadon.

Megóvja a kis verebet és számomra is oltalom.”

Civilla D. Martin, 1905

Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem az osztályrész szó az adag vagy rész szavakat juttatja eszembe. Az adag szó egy életre megragadt az elmúlt évtizedek különféle fogyókúrás reklámjainak hála. Adag = étel. Adag = diéta. Az adag szó azt sugallja, hogy az élet apró falatokból és nélkülözésből áll. Azt jelenti, hogy megvonom magamtól a kehelynyi mennyei fagyi nyújtotta élvezetet, vagy hogy egyetlen falat után abba kell hagynom az eszméletlenül jó csokikrémes süti evését. Az adag vagy rész azt jelenti, hogy sokkal kevesebbet kapok valamiből, amit kívánok. Vissza kell riadnom attól, amit akarok és végső soron sosem leszek elégedett.

Én azt mondom „osztályrész”, te azt mondod... Önkontroll!

Vajon Civilla Martin is ezt értette az osztályrész szó alatt, amikor azt a csodás dalszöveget papírra vetette a keresztény párról, akik túlcsorduló hittel élték boldog életüket testük nyomorúsága és életük viszontagságai ellenére? (Érdemes utánajárni a dal történetének!) Biztos vagyok benne, hogy nem olyan korlátozásokra gondolt, mint mi, amikor manapság a cukor és szénhidrát mennyiségének csökkentéséről beszélünk. A diétázás és a kalóriaszámolás szeszélye valójában egészen újkeletű jelenség a mértéktelenségtől és kényeztetéstől hangos kultúránkban.

A 20. század fordulóján még nem létezett chips. Nem voltak gyorsételek és jelentősen több munkával járt egy almás pite elkészítése, mint ma egy dobozos pitetésztát felbontani, megtölteni és formás kis szeletekre vágni. Ahhoz képest, ahogy ma egy almás pite elfogyasztására gondolunk, szerintem biztosan jelesebb esemény volt 1905-ben egy házi készítésű almás pite elköltése családdal és barátokkal együtt egy asztalnál. Ha belegondolunk, fél órába se telne nekünk leszaladni a boltba és venni egyet!

Az osztályrész szó valójában mértéket jelent. A tökéletesség, nem pedig a hiány mércéjét. Egy olyan mértéket, ami csakis a miénk, senki másé. Az a pontos mennyiség valamiből, amire éppen szükségünk van. Az osztályrész (mint főnév) általános definíciója: „az egyén része vagy részesedése valamiből, úgy mint egy ajándékból vagy örökségből részesülni”.

Az ajándékot és az örökséget nem lehet kiérdemelni, hanem egy megtiszteltetés, amit pusztán azért kapunk, mert Isten családjának fiaivá és lányaivá fogadtak be minket. Jézus a mi osztályrészünk. A mi részünk a Jóból. A mi családi örökségünk, minden előjoggal és címmel, ami egy szülő fiának vagy lányának jár.

A Zsolt16,5-6 [HUNB] írja: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem”. Az örökségünk nagyszerű, ahogy Isten is nagyszerű. Van egy saját részünk, egy hozzánk rendelt tökéletes mérce, amely biztonságot nyújt, fenntart, a vihar és a harcok fölé emel az Ő állandó hűségével és erejével. Isten nekünk szánt osztályrésze és mértéke az a tökéletes ajándék, amelyre a legnagyobb szükségünk van ebben az életben.

Elmélkedj a következő gondolatokon:

• Az osztályrész vagy rész szavakról az jut eszedbe, hogy valami pont elégséges, vagy az, hogy valami még hiányzik? Jóllakottnak érzed magad most? Miért igen, illetve miért nem? (Tudod, hogy nem az ételre gondolok ezúttal!)
• Kérdezted már Istentől, hogy mi a te személyre szabott, egyedi és kimért osztályrészed jelenleg? Ha nem, szánj rá néhány pillanatot, hogy megtedd. Kérd meg Istent, hogy fedje fel, mi áll a te részed útjában. Bátorodj fel. Isten hűséges!