Karácsonyi visszaszámlálásMinta
Mik szeretnének lenni a gyermekeid, majd ha felnőnek? Kérd meg őket egyenként, hogy adjanak egy-egy olyan „nyomot”, amely rávezethet arra, miről álmodnak – ez lehet egy szó, egy kép vagy egy tárgy is. Ezután lássátok, ki tudja eltalálni a másik álommunkáját. Emlékeztesd közben őket arra, hogy Isten olyan terveket szőtt számukra, amelyeket most még el sem tudnak képzelni. Annak ellenére, hogy most kicsik, Istennek hatalmas tervei vannak velük.
Istennek nagy terve volt a Betlehem nevű apró faluval is. Hangsúlyozd ki, hogy az Atya választotta Betlehemet Jézus születési helyének. és annak érdekében, hogy mindenki megértse, milyen nagy dolog ez, több száz évvel Krisztus világra jövetele előtt kijelentette számunkra ezt Mikeás könyvében. Isten hétköznapi embereket és helyszíneket használ nagyszerű dolgok elérésére.

Szentírás
A tervről
Üdvözlünk a Thriving Family („Virágzó Család” szolgálat) 28 napos adventi naptárában! Ne hagyd ki a lehetőséget, fedezd fel a karácsony igazi jelentését, és kerüljetek egymáshoz közelebb családként! Az adventi elmélkedésben található, szülőknek és gyermekeiknek szóló tevékenységek célja segíteni a család apraját-nagyját a karácsonyi időszakban (is) Krisztusra összpontosítani!
More
We would like to thank Focus on the Family and thrivingfamily.com for providing this plan. For more information, please visit: www.thrivingfamily.com/advent