Félelem elleni vakcina 4. RészMinta

Félelem elleni vakcina 4. Rész

2. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

IMMUNIS VAGY AZ ÁTOKRA!

A félelem az ördög kezére játszik. Az igazság az, hogy az ördög nem képes valódi pusztításra: az ördög annyira képes, hogy elhiteti velünk, hatalma van felettünk. Egy igazi szélhámossal van dolgunk! Hiába próbálkozik megállítani Isten népét gonosz terveivel, mindig veszíteni fog, mert minket örökre betakar a Bárány vére.

Bálák Izrael megátkozására kidolgozott tervének kudarca, amelyről Mózes negyedik könyve huszonkettes fejezetének huszonnegyedik igeversében olvasunk, ezen védelem nagyszerű példája. Izráel népe addig a pontig legyőzhetetlennek bizonyult a csatatéren. Bálák, Moáb királya, eldöntötte, hogy véget vet a zsidók nyerő szériájának. Mindenáron ki akarta űzni a földjéről Isten népét, ezért egy szokatlan módszerhez folyamodott. Pénzt ajánlott Bálámnak, a prófétának, hogy mondjon átkot Izraelre. Mivel túl nagy volt a kísértés, Bálám kész volt erre az alantas feladatra, úgy is, hogy tisztában volt azzal, az ÚR nem akarja megátkozni Izraelt. Gondolta, azért megpróbálja rábírni Istent, ezért kereste Őt, azt remélve, talán mégis ki tud csikarni Istenből egy ilyen próféciát.

Bálák és Bálám felmászott a „Baál magaslata” nevű sziklára, és ott hét oltárt épített. Feláldoztak hét ökröt és hét kost az oltáron, remélve, hogy valami sötét, okkult erő szívességet tesz nekik, és meggátolja Isten népének előrehaladását. Isten azonban nem utazik átkokban az Ő saját népével szemben! Ennek ellenére Bálám és Bálák rendületlenül kitartottak, keményen próbálkoztak minden oldalról, de végül felismerték, hogy minden próbálkozásuk teljes kudarcba fulladt. Lenéztek Izraelnek a hegy lábánál elterülő sátraira, s a táboruk közepén láthatták a szent sátort, afölött pedig Isten jelenlétének felhőjét, amely az Úr győzelmi zászlajaként állandóan jelen volt. „Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője!” (Zsoltárok 121:4) Kora reggeltől nyugodtan pihentek Izráel fiai Jehova fölöttük kiterjesztett szárnyai alatt, mely szárnyak Izrael ellenségei számára láthatatlanok voltak.

Bálám az igazság kimondására kényszerült, és arra, hogy áldást mondjon Izraelre. Ez erős utalás arra, hogy Isten népén nem fog az átok. Immunisak vagyunk az átokra. Megváltottak vagyunk, ahogy Izrael is volt. Ez igaz volt Isten megváltott népére akkor, és igaz a megváltottakra ma is. A félelem az ellenség kiáltó hangjára figyel, a hit viszont a királyok Királya hangját hallgatja. „Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izraelen. Idejében megmondják Jákóbnak és Izraelnek, hogy mit tesz az Isten.” (4Mózes 23:23)

Jut eszembe, ez az igevers emlékeztet engem azokra az esetekre, amikor varázslók csoportjai próbálták megátkozni az evangelizációs kampányainkat Afrikában. Sokszor elég volt a színpadról egy egyszerű, de kenettel kimondott „Halleluja”, és megtört a felőlük érkező nyomás igája, és olyan hatást váltott ki belőlük, hogy zihálni kezdtek, és levegőért kapkodtak! Próbálkozásaik, hogy megátkozzanak minket, és démonokat hívjanak ránk, csúfos kudarcot vallottak Isten hatalmas védelme miatt. Beigazolódott az ige: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül.” (Zsoltárok 34:7)

Amikor a halál üvöltő szelei hallatszottak egész Egyiptomban a Páska éjszakáján, egyetlen izraeli otthon sem ismerte meg jeges leheletét. Amikor az Úr keresztülhaladt Egyiptomon, leölve a föld minden elsőszülöttjét, elhaladt azon házak mellett, amelyeken látta a bárány vérét.

„Mert általmegyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr. És a vér jelül lesz nektek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét.” (2Mózes 12:12-13)

Isten minden gyermekét megjelöli és befedezi Jézus vére. Mi már lőtávolságon kívül kerültünk a pokol, a varázslók, átkok, démonok, és az ördög hordáinak erejétől. A levegőbeli hatalmasságok és fejedelemségek nem érinthetnek minket, amikor Megváltónk, a mi Páska-bárányunk drága vérének fedezete alatt nyugszunk. Jézus bennünket körülvevő védelmi pajzsa áthatolhatatlan és sebezhetetlen. A Zsoltárok 121:5-8 leírja, miként tartja Isten óvó karját felettünk: „Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!”


Nap 1Nap 3

A tervről

Félelem elleni vakcina 4. Rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 4. részét olvashatod, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy képes légy megbirkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.

More

Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu