Közelebb IstenhezMinta
Olvasd el!: Zsoltárok 119:9–16, Zsoltárok 19:12–13
IMÁK: Zsoltárok 119:11
„Szívemben őrzöm szavaidat, mint rejtett kincseket,
nehogy vétkezzem ellened!”
„A szívem mélyére rejtettem beszédedet” – erről az jut eszembe, amikor a tulipánhagyma a földbe van rejtve. Tavasszal, amíg a tulipánok növekszenek és virágzanak, közben energiát is tartalékolnak, ami majd segít nekik túlélni a telet. Minél több erőt gyűjtenek, annál nagyobb eséllyel élik túl a telet. Minél nagyobbak és egészségesebbek a hagymák, annál szebb virág nyílik majd belőlük a következő tavasszal.
Ahogyan tavasszal a tulipán virágzik és erőt gyűjt a túléléshez, ehhez hasonlóan nekünk is magunkba kell szívnunk Isten Igéjét, hogy átvészeljünk lelkünk teleit. Ha megtanuljuk és megjegyezzük Isten Szavait, akkor a nehéz helyzetekben is bele fogunk tudni kapaszkodni az igazságba. Ahelyett, hogy foglyul ejtene a hazugság vagy a kétségbeesés, rögtön eszünkbe juthat Isten Igéjének igazsága akkor, amikor épp a legnagyobb szükségünk van rá.
Uram, köszönjük az Igédben olvasható csodálatos igazságokat, és hogy a szívünk mélyére rejthetjük azokat. Segíts feltankolnunk a Te Igédből, hogy ne vétkezzünk Ellened. Ámen.
A tervről
Azáltal, hogy közeledünk Istenhez, Ő megígérte, hogy közeledik hozzánk. Miközben tanulmányozzuk Isten Igéjét, egyre jobban megismerjük Isten jellemét. Ezáltal egyre jobban megértjük az Ő tervét és munkáját. Isten Igéje a legmegbízhatóbb forrás, amiből megláthatjuk, hogy kicsoda Ő. A Bibliatanulmányozás egy készség, amely által elképesztő gyümölcsöket teremhetünk életünk során, ehhez azonban fegyelmezettségre és elkötelezettségre van szükségünk.
More
Szeretnénk köszönetet mondani a Love God Nagyon Magyarországnak ennek a tervnek a megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://lovegodgreatly.com/hungarian/