BoldogmondásokMinta

1. HÉT
1. Hogyan mondhatnánk másképpen azt, hogy “lelki szegények”?
2. Mik az alázatos szív jelei? Miért olyan nehéz az alázatosság?
3. Miért kell lelki szegénynek lenni ahhoz, hogy miénk legyen Isten Királysága?
4. Miért gyászolnak a keresztyének, ha ismerik az Urat?
5. Milyen súly nehezedik a szívedre és hogyan találhatsz benne örömre?
Szentírás
A tervről

A Galileai-tenger partján ülve, Jézus arra tanította követőit, hogyan éljenek Isten Királyságának polgáraiként. Tanítását egy csokornyi kijelentéssel kezdte, melyeket összefoglalóan Boldogmondásoknak nevezünk. Napjainkban a Boldogmondások még mindig vigaszt, bölcsességet és reményt nyújtanak Krisztus követői számára. Rálelhetünk az igazságra Jézus 2000 évvel ezelőtt elhangzott beszédében, miközben azt kutatjuk, hogyan élhetnénk az életünket Isten eljövendő Királyságának fényében.
More
Szeretnénk köszönetet mondani a Love God Nagyon Magyarországnak ennek a tervnek a megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.szeresdnagyonistent.hu/
Kapcsolódó tervek

Erőt kaptunk - Egykor és most

Közelebb Istenhez

Feltámadt – Miként változtatott meg mindent a feltámadás

VAKMERŐ SZERETET

Ismerd meg a szeretetet - János 1, 2, 3 levele

VILÁGOSSÁG - Életre Hívva Isten Csodálatos Világossága Által

Reggeli Percek Istennel

Ne engedj a kísértésnek!

Az elme harctere - áhítat
